Amerikának pedig ezúttal természetesen nem a Szovjetunió, hanem Kína az ellenfele.
„Mi akarjuk megcsinálni először” – jelentette ki Jeff DeWit, az amerikai űrutazási hivatal, a NASA pénzügyi vezetője a Business Insidernek, amikor az első emberes Mars-misszióról kérdezték.
A NASA már öt éven belül újra embereket küldene a Holdra, ezt egyfajta ugródeszkának használva pedig majd a 2030-as években a vörös bolygóra. Utóbbi több száz milliárd dollárba is kerülhet, az USA azonban nem kívánja megosztani a költségeket – és a dicsőséget – másokkal. Főleg Kínával nem, amely pedig hasonló ambíciókat dédelget, így a nagyhatalmak akár össze is foghatnának.
A kínai űrügynökség nem siet annyira, egyelőre ők is a Holddal foglalkoznak, a Marsra pedig inkább a 2040-es években küldenének embereket.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy teljesen felesleges a vörös bolygóra utazni, hiszen a legtöbb olyan (kutatási) munkát, amiért egyáltalán érdemes odamenni, távirányítású vagy autonóm robotokkal is el lehet végezni. Amelyeket nem kell életben tartani, ahogy az emberi asztronautákat, amivel nagyságrendekkel csökkenthető a missziók költsége.
Kína egyébként éppen ma állított földkörüli pályára három kereskedelmi célú műholdat legújabb típusú hordozórakétájával - közölte a kínai űrtudományi és -technológiai vállalat (CASC).
Az SD-1 típusú (Okos Sárkány elnevezésű), szilárd üzemanyagú rakéta hossza 19,5 méter, átmérője 1,2 méter, súlya 23 tonna. A három pályára állított űrszonda közül az első távolsági adatokat közvetít, a második megfigyeli az erdőket, a mezőgazdasági területeket, valamint az óceánok felszínét, míg a harmadik távközlési, internetes szolgáltatásokat végez.
Ha tudni szeretne az űrkutatás újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.