Tech hvg.hu 2019. augusztus. 10. 08:03

73%-ban átlátszót képernyőt dobott piacra az LG

Már a hazai piacon is elérhetőek az LG új ipari kijelzői. Az átlátszó OLED-kijelzők és a szinte teljesen áttetsző LED-fóliák a gyártó szerint első ránézésre inkább tűnnek sci-finek, mint kézzelfogható valóságnak: az átlátszó képernyők mögött minden tárgy látható marad, az üvegfelületekre ragasztható LED-fóliával pedig akár egész irodaházak alakíthatók digitális kijelzőfelületté.

Az LG új, pillanatnyilag vállalati felhasználásra szánt technológija a jelenleg elérhető, maximum 10 százalékban áttetsző LCD-kijelzőhöz képest több mint háromszoros, 38 százalékos átlátszóságot kínál a technológiára jellemző végtelen kontrasztarány és élénk színek mellett – állítja a vállalat. Más hasonló kijelzőkkel ellentétben ugyanis a T-OLED (Transparent OLED) nem a fehéret, hanem a feketét használja az áttetszőség háttérszíneként, így szinte alig észrevehető saját környezetében. Ez futurisztikus tartalommegjelenítéseket tesz lehetővé: kijelzők mögött művészien elhelyezett termékek a kiterjesztett valóság érzetét keltik, és interaktív virtuális közeget teremtenek.

LG
LG

Nem kevésbé tűnik érdekesnek a színezett, átlátszó LED-fólia, ami a cég tájékoztatása szerint bármilyen méretű és formájú üvegfelületen használható, így digitális kijelzővé változtatja az hétköznapi ablakokat és üvegfalakat — akár egy irodaház teljes külső burkolatát is. A fólia magas szintű átlátszósága nem csak azt jelenti, hogy a mögötte elhelyezett tárgyak a megjelenített tartalom mögött is láthatók, hanem azt is, hogy a kijelző átengedi a fényt. A fólián a tartalom 1,7 millió színárnyalatban jelenik meg, a fényerő pedig beltéri és éjszakai módra is állítható. A maximum 73 százalékban átlátszó filmréteg használaton kívüli állapotban észrevehetetlen az üvegfelületen, amely a rásimított fólia ellenére is megtartja eredeti tulajdonságait. A 24 mm-es pixeltávolságú kijelzőréteg maga öntapadós, de könnyedén eltávolítható bármilyen felületről anélkül, hogy ragasztónyomot hagyna maga után.

Ha máskor is tudni szeretne az érdekes új készülékekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.