A Samsung egyik névtelenséget kérő dolgozója szerint az utolsó teszten is túl van az összehajtható okostelefonjuk.
Egyre több jel utal arra, hogy a Samsung valóban befejezte a februári bemutató után katasztrófába torkollt Galaxy Fold javítását. Az év elején leleplezett összehajtható okostelefonról az utolsó pillanatban derült ki, hogy a kijelzője csak egy napig bírja, így a mobil piacra dobását azonnal le kellett állítani.
A dél-koreai cégnél azóta dolgoznak a hiba kijavításán – aminek elkövetését egyébként a Samsung-vezér maga ismerte el –, és az egyre szállingózó hírek mellett nemrég már egy fotó is bizonyította, hogy közel járhatnak a munka befejezéséhez. Az Android Community most azt írja, sikerült az utolsó tesztet is elvégezni a telefonnal, így az készen áll a debütálásra.
A beszámoló egy neve elhallgatását kérő samsungos forrásra épít, aki szerint a cég megjavította a hajlításhoz szükséges pántot, és a kijelzőt is, és a tesztek szerint jól működik a mechanika. A piacra dobás előtt már csak egy kis finomhangolásra van szükség.
Az szinte biztos, hogy a bemutatóra júliusban már nem kerül sor, de könnyen lehet, hogy az augusztusban érkező Note10 mellett a Galaxy Foldnak is örülhetünk majd.
Ha szeretne elsőként értesülni a Samsung Galaxy Fold bemutatójáról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.