Valaki Új-Delhiben, az egyik metrókocsiban szúrta ki, hogy egy teszter a Galaxy Foldot tartja a kezében.
Februárban nemcsak a Galaxy S10-et mutatta be a Samsung, hanem a régóta várt, összehajtható okostelefonját is, a Galaxy Foldot. Utóbbi debütálása azonban nem egészen olyan lett, mint szerették volna, a piacra dobás előtti utolsó pillanatban ugyanis kiderült, a kijelző alig egy nap után tönkremegy. A dél-koreai cég azóta javítgatja az eszközt, alig egy hete pedig már arról lehetett hallani, hogy a Samsung úrrá lett a problémán.
A hírek most már arról szólnak, hogy a cég szakemberei tesztelik a mobilt, egy friss fotó pedig ezt támasztja alá. Valaki ugyanis Új-Delhi egyik metróvonalán lefotózta a készülék immáron átdolgozott változatát – írja a SamMobile.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a mobil egy Samsung-munkatárs kezében van-e, vagy már a "nyilvános" tesztet végeztetik a mobilon, mindenesetre az biztos, hogy ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt is előkerült a telefon.
Korábban pletykáltak már arról is, hogy a készülék augusztus 7-én, a Galaxy Note10-zel együtt érkezhet meg, erre viszont egyelőre kicsi az esély.
A Samsung Electronics vezérigazgatója egyékbént nemrég lényegében beismerte: ő erőltette a telefon megjelenését, holott tudták, hogy az eszköz erre még nem áll készen.
Ha szeretne elsőként értesülni a Samsung Galaxy Fold bemutatójáról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.