Tech hvg.hu 2019. július. 03. 13:03

Van pár perce? Arról kérdezik a magyarokat, szerintük hazugság-e a holdra szállás

Sok ember él a világon, aki szerint a holdra szállás csak mese. Egy nem reprezentatív, de így is fontos felmérésben most a magyarok is elmondhatják a véleményüket.

Ember a Holdon
Friss cikkek a témában

Igen fontos eseményt ünnepel majd az emberiség július 20-án, akkor lesz ugyanis a holdra szállás 50. évfordulója. A tudományos bizonyítékok ellenére máig sokan kételkednek az eseményben, ők úgy hiszik, hogy az egészet csak kitalálták: a Gallup egy korábbi felmérése szerint az Egyesült Államokban 6-9 százalékra tehető azok aránya, akik szerint soha nem járt ember a Holdon.

Persze nem csak az USA-ban tapasztalni ilyesmit, a Csillagvizsgáló blog szerint az Egyesült Királyságban és Oroszországban is igen magas a holdra szállást tagadók aránya. Mivel magyar felmérés még nem készült a témában, a blog szerzője úgy döntött, maga jár utána a kérdésnek, és most egyszerű, pillanatok alatt kitölthető űrlap segítségével válaszokat remél az itt élőktől.

[Megtalálhatták a NASA 50 éve elveszett űreszközét, a Snoopyt]

A szerző hangsúlyozta, hogy a felmérés nem lesz reprezentatív, a kezdeményezés azonban ettől függetlenül is fontos: egy kezdetleges támpontot nyújthat abban, hogyan ítélik meg a magyarok a holdra szállás kérdését, mi véleményük a róla, és ha nem hisznek benne, úgy minek tulajdonítják azt. A blog szerzője a NASA munkásságáról is kérdezi a magyarokat, elsősorban arról, mennyire megbízható a válaszadó szerint az űrügynökség tudományos kommunikációja. Az űrlapot itt éri el, a kitöltéshez csupán egy Google-fiókra van szükség – és néhány percnyi szabadidőre.

A holdra szállással kapcsolatban idén februárban jelent meg egy újabb összeesküvés-elmélet, de olyan, hogy a fal adja a másikat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.