Évente 22-23 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár a bitcoinbányászat.
A bitcoin annyi energiát használ fel, hogy a számítógépek szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának – állapította meg egy német tanulmány.
A Müncheni Műszaki Egyetem kutatói Christian Stoll vezetésével kiszámították, mekkora a bitcoin ökológiai lábnyoma. Azoknak a számítógépeknek, amelyek bitcoint állítanak elő, évente mintegy 45,8 ezer milliárd wattórára van szükségük.
A tanulmány szerint ez évente 22-22,9 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár, ez Jordánia és Srí Lanka éves kibocsátása között helyezkedik el – írták a Joule című szaklap friss számában.
Stoll és kollégái a bitcoinbányászathoz való hardverek gyártóinak adatait használták, hogy az energiafelhasználást kalkulálják. A szerverek, a készülékek és a bányászokat összekötő internetcsomópontok IP-címei alapján kinyomozták a bányászszámítógépek székhelyeit. A székhelyek energiaellátásának összetétele alapján kiszámolták a számítógépes "bányásztanya" szén-dioxid-lábnyomának nagyságát, kalkuláltak a hűtésigénnyel és a kiegészítő eszközökkel is. Megállapították, hogy a bitcoinok nagy részét Izlandon bányásszák, ahol az áramot nem fosszilis forrásokból állítják elő.