Az Ecosia a Google-éhez hasonló keresőmotor, ám egy fontos dologban eltér tőle. Akik használják, a fák fennmaradásáért is tesznek valamit.
Az Ecosia 2009 óta létezik, ám valószínűleg többen még nem hallottak róla. Pedig érdemes: a böngészőhöz adható keresőmotorral akár otthonról is tehetünk a fák pusztulása ellen.
Az Ecosia mögötti cég ugyanis – amellett, hogy teljes pénzügyi nyilvánosságot vállal – azt ígéri, a keresések útján szerzett reklámbevételek legalább 80 százalékát faültetésre fordítja. Mindezt elsősorban azokon a területeken, ahol a klímaváltozás miatt a legnagyobb a pusztulás, így például Afrikában.
A legtöbb böngészőhöz elérhető keresőmotor ugyanazt teszi, mint a Google találmánya, sőt, nem is fedezhető fel különösebb eltérés a használatában, egyet kivéve: az Ecosia azt állítja, a kattintásokból érkező profit nagy részét fásításra szánja. Erről a cég honlapján is tájékoztatják az érdeklődőt, ugyanott pedig a pénzügyi jelentéseket is közzéteszik. (Az idei évre vonatkozóan a januári és a februári adatok érhetők csak el, de visszamenőleg egészen 2014-ig lehet böngészni, mire és mennyit költöttek.)
Az Ecosia neve nem ismeretlen a környezetvédelem terén, a világszerte faültetésekkel foglalkozó német startup tavaly 1 millió eurót ajánlott fel a szintén német RWE energiakonszernnek egy Észak-Rajna-Vesztfáliában található, 200 hektáros erdő megmentésére.
A Global Forest Watch (GFW) friss jelentése szerint tavaly világszerte 12 millió hektár trópusi erdővel lett szegényebb a bolygónk. A szakértők szerint a pusztulás tempója is aggasztó. Pedig nagyon is szükség lenne a fákra, hiszen amellett, hogy természetes védelmet jelentenek az áradásokkal és az erózióval szemben, a klíma stabilizálásában is fontos szerepük van.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.