A Facebook mégiscsak egy magáncég (erről a „mégiscsakról” lásd a kettővel alábbi bekezdést). Eldöntheti, hogy milyen feltételek mellett és kinek nyújt szolgáltatást, én meg eldönthetem, hogy igénybe veszem, vagy nem. Ellentétben azzal, hogy melyik országban születek, meg hogy egyáltalán megszületek-e. Az nem az én döntésem. Amennyiben elfogadjuk, hogy minden ember élete ugyanannyit ér, azonos méltósággal rendelkezik, morálisan egyenlő, akkor az állam nem szelektálhat közöttük. Nem mondhatja, hogy az egyik szavazat többet ér, mint a másik; nem vonhatja meg egyesektől az állami juttatásokat, mert azt feltételezi, hogy nem az állami vezetést támogatják; nem tagadhat meg polgáraitól bizonyos információkat, mert azok kellemetlenek számára; nem teheti meg, hogy a pillanatnyi hatalomra veszélyesnek tartott egyén vagy egyének vállalkozását hátrányos helyzetbe hozza vagy ellehetetleníti. Az állam a miénk, a Facebook meg nem.

Ebből következően mindegy, mi a véleményem arról az idiótaságról, hogy a Facebook nem engedi hirdetni a HVG legfrissebb címlapját, mondván „olyan képet vagy videót tartalmaz, amely túl nagy fedetlen testfelületet vagy meztelenséget ábrázol – ide tartoznak a külső szaporítószervet, mellet vagy feneket ábrázoló orvosi ábrák is”. Meg ide tartozik ezek szerint Michelangelo is, aki elkövette azt a hibát, hogy a teremtéskor Ádámot anyaszült meztelenül képzelte el, holott megfesthette volna díszmagyarban is. Azt eddig is tudtuk, hogy a Facebooknak sem stílus-, sem arányérzéke, sem humora nincsen. Ugyanolyan svunggal szedi le a buzizást, meg a buzizást kifigurázó posztot is. Sőt, az utóbbit hamarabb, mert homofób tartalmat könnyebb a „buzi” szó említése nélkül közzétenni, mint a homofóbokon élcelődőt. (Ennek persze figyelmeztető jelnek kéne lennie arra vonatkozóan, hogy célszerű-e a gyűlöletbeszédet törvényileg tiltani, hogy a méltányos és uszítás nélküli kommunikáció megteremtése valóban a jogalkotó feladata-e. Nem, nem az övé. A szavakat nem lehet normatív módon megítélni.) A Facebooknak ilyenek a feltételei, az ember vállat von: ez van.

A helyzet azonban egy picit bonyolultabb. A Facebook kvázi monopolhelyzetben van, döntései kihatnak a közösségi médián kívüli piacok – így a politikai piac – működésére is. Erről a problémáról már írtam korábban, itt és most csak annyit ismételnék meg, hogy erre a szituációra az a megoldás, hogy a szolgáltatáshoz való hozzáféréshez semleges, mindenkire egyaránt vonatkozó és vonatkoztatható szabályokat kell hozni, és a működés során egyenlő esélyeket biztosítani.

Hont András: A NER találkozása az internettel a koncasztalon

A Századvég a magyar állam gyámsága alá venné a Facebookot. Olyasmi ez, mint amikor hadat üzentünk Amerikának. Most kiderülhet, hogy Lőrinc tényleg okosabb-e, mint Zuckerberg. Vélemény.

Ugyanakkor a szólásszabadságba sem fér bele a hamis tényállítás. Ezt szankcionálja az állam és szankcionálhatja egy magáncég is. A különbség a kettő közt a következő. A jogi retorziónak a cselekményre kell fókuszálnia, arányosnak lennie, célja pedig (a büntetőjog oldaláról), hogy megóvja a társadalmat és annak tagjait, hogy akár az elkövető, akár más a későbbiekben hasonló bűncselekményt kövessen el, azaz rágalmazzon, és (polgári jogilag) hogy a hamis tényállítással okozott kárt reparálja. Egy cég viszont vonhatja sokkal szűkebbre a határokat, hogy mit tűr meg, és mit nem, így szankcionálhat szigorúbban. A Facebook simán kizárhatja felhasználói közül az álhírterjesztőket, vagy megfoszthatja őket a lehetőségtől, hogy az álhíreket nagyobb körben terjesszék. A való életben azért, mert valaki hazudik, nem lehet kizárni az élők sorából, vagy megakadályozni, hogy a tágabb közönséghez szóljon, akár újságot indítson. Ezek a jogok ugyanis nem abból fakadnak, hogy helyesen élnek velük, hanem pusztán az emberi mivoltból. A Facebook viszont mondhatja, hogy előre világosak voltak a feltételeink, tudtátok, mit vállaltok, ha nem tetszik, menjetek máshová. (Lásd első és harmadik bekezdés.)

Nem köteles senki más tűrni azt, amit ez az ország tűrni kénytelen. A hantamédia megírja, hogy Brüsszel megtámadta a babaváró programot. Az Európai Bizottság közleményt ad ki, hogy véletlenül sem tett ilyet, semmi kifogása a babaváró programmal szemben. Ezt követően a kormány nyilvánosságra hozza az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások jegyzőkönyveit, amelyekből fehéren-feketén kiderül, hogy Brüsszelnek semmi kifogása babaváró programmal szemben, ellenben kicsit sokallja a bankok extraprofitját, azt, hogy kockázatvállalás nélkül tesznek szert nyereségre. Majd a hantamédia megírja, hogy háhá, itt a bizonyíték, hogy Brüsszel megtámadta a babaváró programot. Bármelyik házigazda és kocsmatulajdonos reagálhat erre úgy, hogy a vendégeimet nem teszem ki annak, hogy pitiáner kis hazudozóval kelljen egy légtérben tartózkodniuk. A Facebook is reagálhat így.

Ám a Mediaworks hirdetési fiókjainak letiltásánál valószínűleg nem is erről van szó. Annak, hogy kivel üzletelek, lehetnek (sőt kellene, hogy legyenek) morális szempontjai is. Mindenki eldöntheti, hogy akar-e orgazdaként lopott holmit átvenni, és azt értékesíteni, vagy lemond erről a haszonról, még akkor is, ha utána a tolvaj toporzékolni kezd, hogy mások értéktárgyait bezzeg nem utasítják vissza.

Amennyiben egy országban módszeresen torzítják a nyilvánosságot; a hatalom pőre érdekei szerint működteti a közmédiát, áramvonalasítja a távirati irodát, fölvásárolja a nyomtatott lapokat, baráti rádióknak ad frekvenciát, igyekszik megszállni a legnagyobb portálokat, és milliárdokat költ köztéri reklámra meg direktmarketingre, akkor egy cég dönthet úgy, hogy a saját eszközeit és felületeit nem bocsátja ehhez rendelkezésre. Akkor sem, ha egyébként pénzt kapna érte. Föltehetőleg a Facebook azt a kockázatot nem vállalta, hogy az állam szerveit vagy a kormánypártokat kizárja a hirdetési lehetőségből, de ott legalább föl van tüntetve, hogy egy tartalom megjelentetése kinek az érdekében történik. Viszont annak – legalábbis időlegesen – igyekezhetett elejét venni, hogy az objektív tájékoztatás látszatával, teljesen egyértelműen propagandát toljanak, teljesen nyilvánvalóan állami a pénzből.

Ennek ellenkezőjéből szoktak botrányok kerekedni. Amikor a Google megpróbált igazodni a kínai állam elvárásaihoz, és annak szája íze szerint módosítani keresőmotorjait, a vállalat alkalmazottai föllázadtak. Az eredmény persze nem az, hogy a Google szabadon működhet Kínában, hanem hogy nincs Google.

Ez a lehetőség Magyarország előtt is nyitva áll. Hszi Csin-ping, Gurbanguly Berdimuhamedow vagy Ali Hámenei nem kezd el picsogni, hogy nem tud népéhez akadálytalanul szólni a Facebookon, hanem lekapcsolja az internetet. Igaz, egyik sem tart arra igényt, hogy hazáját demokratikus jogállamként ismerjék el, és ennek előnyeit élvezze. Világos, mi közül lehet választani.

Csak egyszer, csak most az egyszer tessék bátornak lenni.