Mi az, amit biztosan tudunk Jézusról?

A názáreti Jézus élete a nyugati kultúrkör legnagyobb hatású története. Ha van is más versenyben ezért a címért, nehéz überelni azt, akinek a születésétől az időt számoljuk. Ebben a történetben sokan hisznek, sokan nem, de Jézus létezését a korral foglalkozó történészek túlnyomó többsége nem vitatja. 

A történészek nem a szeplőtlen fogantatás, a csodatételek vagy a feltámadás valóságtartalmát vizsgálják. Jézus történetének ezek a részletei nem a történelemtudományra, hanem a teológiára tartoznak. Meg persze a hívőkre. De legjobb tudásunk szerint Jézus Krisztus történelmi személy, akiről tudunk tényállításokat tenni, ha nem is sokat.

Ez nagy részben a rendelkezésre álló forrásokra építő következtetéseket jelent, de a korral foglalkozó történetírás így működik. Csak, hogy kontextusba helyezzük: így is több bizonyíták van Jézus létezésére, mint mondjuk Arthur királyéra, aki ugyan bő 500 évvel később élt (állítólag), de először évszázadokkal a halála után keletkezett források említik. Akárhogy is, ebben a cikkben sok lesz a nagyjából, és a valószínűleg, a sztori ugyanis nem éppen friss.

“De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét”

Jézus létezéséről nincsenek széles körben elfogadott régészeti források. A torinói lepelt vagy a Notre Dame-ban őrzött töviskoronát a legtöbb történész nem tekinti hitelesnek. Ez annyiban nem meglepő, hogy a legtöbb első századi emberről nincsenek régészeti forrásaink, hacsak nem tartozott a társadalom elitjéhez, azaz nem volt császár, kormányzó vagy római szenátor mondjuk. Kétezer évig nem nagyon maradnak meg a személyes tárgyak. 

A Szent Sír Lovagrend egyik lovagja tartja a töviskoronát a párizsi Notre-Dame székesegyházhoz tartó körmenet során Párizsban 2024. december 13-án.

AFP / Ludovic Marin

Vannak viszont írott forrásaink. Ezek közül a fontosabbak Jézus Krisztus korában, de nem az életében keletkeztek. A legkorábbiak Pál apostol levelei, ezek keletkezését 48 és 62 közé tesszük, vagyis legalább másfél évtizeddel Jézus halála utánra. Pál nem tárgyalja hosszan Jézus életét, sőt, alig tesz róla említést, de van egy sor a galatáknak írt levelében, ami az egyik legfontosabb közvetett bizonyíték Jézus létezéséről:

Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást (Péter apostol arámi neve), és nála maradtam tizenöt napig. De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

Pál máshol Jézus több másik testvéréről is említést tesz, akik ezek alapján az említések alapján a korai egyház fontos vezetői lehettek. Abból, hogy Pál ilyen természetesen, mintegy mellékesen ír Jézus testvéreiről, arra következtetünk, hogy valóságos személyről van szó. 

Pál levelei mellett a legfőbb keresztény forrásnak a négy evangéliumot (Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait) tekintjük, de léteznek nem keresztény források is. A korban nagyon népszerű zsidó történetíró, Josephus Flavius pár sorban utal Jézusra a valamikor az első század végén írt “A zsidók története” című művében. 

Ebben az időben (tudni illik Pilatus helytartósága idején) élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét.

A Flavius-idézettel kapcsolatban sok vita van. Abban a legtöbb történész egyetért, hogy így, ahogy ez a részlet fennmaradt, Flavius, egy római császárok pártfogoltjaként élő zsidó vallású farizeus olyat biztosan nem írt le Jézusról, hogy “ő volt a Krisztus”, vagy hogy “harmadnap feltámadt”. Az évszázadok során rengetegszer lemásolt szövegbe valószínűleg később toldották bele ezeket az elemeket a keresztény másolók.

A feltételezés az, hogy létezett viszont valamikor egy eredeti, hiteles Flavius szöveg, amiben említi Jézust, mint Pilatus helytartósága idején Júdeában élt tanítót, akit keresztre feszítettek. Márcsak azért is, mert semmi nem indokolja, hogy épp ebbe a szövegbe hamisítsanak bele keresztény “propagandisták” egy Jézusról szóló részt, ha eleve nem tett volna említést róla. 

Valamivel később, a második század elején Tacitus római történetíró is említést tesz Jézus keresztre feszítéséről, amikor az i. u. 64-es nagy római tűzvészről és az azt követő, Néró császár által elrendelt keresztényüldözésről ír.