Világ Nagy Gábor 2024. december. 23. 19:09

Régi amerikai álmot álmodik újra Trump, amikor rá akarja tenni a kezét Grönlandra

Nagy Gábor
Szerzőnk Nagy Gábor

Donald Trump 2019 után ismét bejelentkezett Grönlandért. Öt éve még meg akarta venni a világ negyedik legnagyobb területű közigazgatási egységének számító szigetet, ezúttal egyelőre csak annyit közölt, hogy „a Grönland feletti tulajdonjog és ellenőrzés abszolút szükségszerűség” az Egyesült Államok számára. A Panama-csatornára is igényt tartó Trump szavai ezúttal is hűvös fogadatásra találtak a grönlandi miniszterelnöknél, ugyanakkor a hatszáz éve Dániához tartozó, autonóm sziget amerikai megszerzése már a XIX. században is felmerült.

Gustav Rasmussen dán külügyminisztert sokkolta, hogy az USA hivatalos vételi ajánlatot tett Grönlandra, amit a koppenhágai kormány visszautasított. Mármint 1946-ban, mert nem Donald Trump volt az első amerikai elnök, aki Washington stratégiai érdekei miatt szemet vetett a világ legnagyobb, 2,2 millió négyzetkilométeres szigetére, amelynek méretét a flamand Gerardus Mercator 1569-ben kialakított módszerével készült térképek még hatalmasabbnak láttatják, pedig a kontinensnyi Ausztráliának kevesebb mint a harmada, Afrika meg csaknem tizenötször akkora.

James Byrnes akkori amerikai külügyminiszter Harry Truman utasítására kínált aranyrudak formájában százmillió dollárt (mai értéken 1,3 milliárd dollárt) Grönlandért a New Yorkba látogató Rasmussennek. Az ajánlatról szóló, az 1970-es évek elején a titkosítás alól feloldott kormányzati és diplomáciai dokumentumokat 1991-ben a dán Jyllands-Posten napilap fedezte fel és közölte. Az ötletgazda az iratok alapján Owen Brewster Maine állambeli szenátor volt, aki Grönland katonai fontosságát hangsúlyozta. Az elképzelést megvitatták a külügyminisztérium képviselői és a vezérkari főnökök egyesített tanácsának tagjai, akik arra jutottak, Washingtonnak rengeteg pénze van, a 80 százalékban három kilométer vastag jéggel borított hatalmas sziget pedig értéktelen Dánia számára, amely a második világháború pusztítása miatt amúgy sincs túl jó anyagi helyzetben. Fölmerült az is, hogy az USA nem aranyat ad, hanem a katonai céljaira szükséges grönlandi területekért cserébe átengedi Dániának az alaszkai Point Barrow vidékét, s az alatta potenciálisan rejlő kőolajkincs kiaknázási jogát.

Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland, és a Panama-csatornát is kéri vissza

Az Egyesült Államok következő elnökének területi igényei vannak Dániával és Panamával szemben, legalábbis erről posztolt a közösségi oldalán. Grönlandot már az előző hivatali ideje alatt is meg akarta venni, akkor a dánok nemet mondtak.

Az üzlet nem jött létre, ám Washington és Koppenhága 1951-ben védelmi megállapodást kötött, amelynek nyomán a gyarmatból ugyanabban az évben Dánia részévé vált Grönlandon felépülhetett az USA legészakibb katonai légibázisa, a Thule, amely a helyszínéül szolgáló településsel együtt a sziget őslakosairól kapta a nevét. Az amerikaiak 1941-ben jelentek meg Grönlandon, miután az előző évben a Harmadik Birodalom csapatai hat óra alatt lerohanták Dániát, s az USA meg akarta akadályozni, hogy az óriási sziget egy Észak-Amerika elleni náci invázió hídfőállása lehessen. A Gallup által 1946 februárjában – tíz hónappal a hivatalos ajánlattétel előtt – készített közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak harmada támogatta, ám 48 százaléka ellenezte volna az ötletet, hogy akár egymilliárd dollárt is fizessenek Grönlandért, amit csak a megkérdezettek 45 százaléka tudott elhelyezni a térképen.

Grönland, illetve Thule aztán fontos szerepet játszott a hidegháborúban, annak is az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelenése előtti időszakában, mert az USA a légibázisról küldhette volna bevetésre az atombombát hordozó repülőgépeit, és innen tudta radarjaival megfigyelni a Szovjetuniót. 1960-tól kezdve B–52-es nehézbombázók, a fedélzetükön termonukleáris töltetekkel, rendszeres repüléseket végeztek Thule és a szovjet határ között.

Az 57 ezer ember – zömmel bennszülött inuit – lakta Grönland stratégiai jelentősége a hidegháború vége után csökkent, ám az utóbbi időben újra erősödik, amint Moszkva növeli a katonai jelenlétét a térségben, az északi-sarki jég olvadásával pedig új hajózási útvonalak nyílhatnak meg, amik az elsődleges haszonélvező Oroszország mellett fölkeltették Kína érdeklődését is. Ráadásul a sziget gazdag ásványkincsekben, valamint a csúcstechnológiában használt ritkaföldfémekben, amik szintén érdekelnék Pekinget, s indokolhatják Trump igényeit – amit Dániában már 2019-ben is rossz viccnek neveztek, Grönlandon pedig kikértek maguknak.

Napóleon alighanem megegyezett volna Trumppal

Trump annyiban járt utat követett, hogy az Egyesült Államokat létrehozó 13 brit gyarmat nagyrészt területvásárlással nőtt az Atlantitól a Csendes-óceánig elterülő hatalmas országgá, ám a XIX. századi ügyletek során mindig volt eladási szándék is, ami most teljességgel hiányzik. A legnagyobb vétel rögtön az első volt, amikor 1803-ban Franciaországtól megvették Louisianát (ezt a területét tekintve felülmúlná Grönland megszerzése). Az USA korábbi párizsi nagyköveteként kiváló francia kapcsolatokkal rendelkező Thomas Jefferson elnök eredetileg csak New Orleans stratégiai fontosságú kikötőjét és környékét szerette volna megvásárolni.

A pénzszűkében lévő Napóleon viszont – aki az eredetileg XIV. Lajos, a Napkirály után elnevezett, franciák által meghódított területet csak három évvel korábban szerezte vissza a spanyoloktól – a teljes, Kanadáig nyúló, 2,14 millió négyzetkilométeres Louisianát felkínálta. Mondván: azt országának sem ereje, sem pénze nincs megvédeni az amúgy is nyugatra tartó amerikai telepesektől, az erőforrásaira pedig Európában, Nagy-Britanniával szemben van szüksége. Az USA kifizette a kért 15 millió dolláros vételárat, s az óriási területből lett lényegében a mai Louisiana mellett Oklahoma, Arkansas, Kansas, Missouri, Nebraska, Észak- és Dél-Dakota, illetve Montana szövetségi állam, valamint Minnesota, Wyoming, Új-Mexikó és Colorado egy része, de jutott belőle egy határmegállapodás révén a kanadai Alberta és Saskatchewan tartományoknak is. Az ország délkeleti csücskén elvarratlan szálakat pedig az 1819-es úgynevezett Adams–Onís-szerződés rendezte, amellyel az USA 5 millió dollárért megszerezte a visszavonuló, de Mexikót akkor még megtartó spanyoloktól a Florida fölötti ellenőrzést.

Az USA területét megduplázó vásárlás nem volt mindenki szemében népszerű. Fisher Ames massachusettsi képviselő, az ellenzéki föderalisták egyik vezetője például úgy vélte, hogy „pénzt adtak, amiből túl kevés van, földért, amiből már most is túl sok van”. Az utókor ítélete azonban egyértelmű: a Louisiana-vétel a történelem egyik legjobb ingatlanügylete volt. Ugyanebben a társaságban emlegetik Alaszka megvásárlását, amire 1867-ben került sor. Oroszország is azért ment bele észak-amerikai hídfőállása feladásába, mert úgy vélte, nem éri meg neki a jég borította s pár ezer ember lakta terület fölötti ellenőrzés, szívesen látna belőle gyorsan pénzt. A vételár 7,2 millió dollár volt, amiért az USA 1,52 millió négyzetkilométerhez jutott.

Történészek máig vitatkoznak arról, hogy a krími háború 1856-os elvesztése miatt súlyos nehézségekkel szembesülő II. Sándor cár, illetve az ügyletet ténylegesen nyélbe ütő Eduard de Stoeckl washingtoni orosz nagykövet tudta-e, hogy Alaszka hegyei mennyi aranyat rejtenek, de erre az amerikaiak is csak három évtizeddel később jöttek rá. Addig kórusban kárhoztatták a kietlen vidék megszerzésére a határozatlan Andrew Johnson elnököt rábeszélő William Seward külügyminisztert. Az üzlet bírálói szerint a pénznek jobb helye lett volna a polgárháború utáni újjáépítésben. Az egyik szenátor pedig azzal fenyegetőzött, hogy csak akkor szavazza meg a – végül persze ratifikált – adásvételi szerződést, ha Seward felköltözik a hideg északra.

A XIX. század során az USA akkor is fizetett, amikor háború nyomán szerzett területet. Az 1846–1848-as amerikai–mexikói háború végén az ország déli szomszédja a Guadalupe Hidalgó-i békeszerződésben az akkori területének a feléről lemondott, de a vereség és veszteség miatti fájdalmát 15 millió dollár enyhítette. Az 1,37 millió négyzetkilométerből szabták ki aztán Kaliforniát, Nevadát és Utah-t, valamint Arizona, Colorado, Új-Mexikó és Wyoming egy részét is. Az USA és Mexikó határát végül az Antonio López de Santa Anna mexikói elnökkel az üzletet megkötő James Gadsden amerikai nagykövetről elnevezett, 1853-as megállapodás jelölte ki, amellyel az USA 10 millió dollárért Új-Mexikóhoz és Arizonához csatolt területet szerzett a déli transzkontinentális vasútvonalához.

Izlandot is megvették volna

Ez volt az ország kontinentális terjeszkedésének utolsó állomása. Az USA aztán 1898-ban egyetlen év alatt lépett elő imperialista hatalommá a Spanyolországgal vívott háború nyomán, amikor megszerezte Puerto Ricót, Guamot, a Fülöp-szigeteket és Kubát (az utóbbiról 1902-ben formálisan lemondott, de a befolyását 1959-ig megtartotta). A karibi térségben és a Csendes-óceánon tönkrevert Spanyolország 20 millió dollárt kapott a Fülöp-szigeteken lévő vagyontárgyaiért cserébe.

Az USA a legutóbbi ingatlanügyletét éppen Dániával kötötte, amikor 1917-ben 25 millió dollárt adott a Dán Nyugat-India nevű karibi szigetcsoportért, amiből Amerikai Virgin-szigetek lett. Washingtont akkor is stratégiai érdekek vezették: a szigetek közel voltak a Panama-csatorna bejáratához, s a másik potenciális vevő Németország lett volna, amely az USA félelmei szerint tengeralattjáró-támaszpontot hozhatott volna létre a területen. A nagy álmokat kergető Seward egyébként már 1867-ben 7,5 millió dollárt ajánlott Dán Nyugat-Indiáért, és az USA szívesen megvette volna Grönlandot és az akkor Koppenhága ellenőrzése alatt álló Izlandot is, de nem járt sikerrel.

A cikk eredeti verziója 2019-ben jelent meg a HVG-ben.
Nyitókép: AFP

Hirdetés