Tech MTI 2019. május. 17. 11:33

Elhalasztották a SpaceX műholdrajának fellövését

Hatvan kicsi műhold vár az indulásra még egy hétig.

Nagyjából egy héttel későbbre halasztotta a SpaceX amerikai űripari vállalat a csütörtök éjszakára tervezett rakétakilövést. A misszióval Elon Musk által megálmodott Starlink nevű globális internetszolgáltató első hatvan műholdját fogják Föld körüli pályára állítani.

A cég közlése szerint most a műholdak szoftvereit frissítik, és "háromszor ellenőriznek mindent". Miután április végén megkapták az engedélyt, hogy 1500 műholdat telepítsenek a világűrbe, a fellövést eredetileg most szerda éjszakára tervezték, de az erős szelek miatt egyszer már elhalasztották.

A Starlink nevű, szupergyors világinternetet szolgáltató projekt összesen 11 ezer műholddal veszi majd körbe a Földet, a Földön pedig 1 000 000 műholdvevő várhatja majd a jeleket.

Az egyenként mintegy 227 kilogrammos műholdak a fellövés után egy órával, 440 kilométerrel a Föld fölött válnak el a rakétától, majd kicsiny ionrakétáik segítségével érik el tervezett helyüket nagyjából 549 kilométeren.

A 60 műhold az eddigi legnehezebb rakomány, amit a Falcon 9 vagy a gigászi Falcon Heavy hordozórakéta valaha szállított – mondta el Musk szerdán riportereknek.

A műholdak nem azonnal kezdik el a szolgáltatást, 400 műholddal már elindulhat, azonban "jelentős működési képességhez" 800 darabra lesz szükség. A cég az egész világon akar űrbázisú internetszolgáltatást nyújtani. A Starlinkből származó bevételre a Mars-űrhajó fejlesztéséhez lesz szükség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.