Nem lehet egyszerű dolguk a kamuhíres oldalak szerzőinek, mikor reggelente a tükörbe néznek. A látogatottság – és így a reklámbevételek – növelése érdekében még a Notre-Dame katedrális katasztrófáját is meglovagolják. Főszerepben: Orbán Viktor.
Szinte a világ minden pontján azonnal címlapokra került hétfőn este a lángoló Notre-Dame, és kedden is tele voltak a hírek a kritikus mértékben megrongálódott katedrálissal. Több város – például Szeged – és jó néhány vállalat – például az Apple – jelezte, hogy beszáll a nagyrészt megsemmisült tetőszerkezet és az épület helyreállításának költségeibe. Erre a vonalra húzta fel írását az a magyar kamuoldalak által a közösségi médiában terjesztett szöveg szerzője, aki a magyar miniszterelnököt is belekeverte a történetbe.
A bejegyzés szerint "országos botrányt váltott ki Orbán Viktor nyilatkozata". A szöveg szerint a 444 megkereste majd megkérdezte a magyar kormányt, hogy ők tervezik-e valamilyen módon támogatni "a leégett Notre-Dame-i Székesegyházat", amire Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy "vannak más, számunkra nagyobb prioritást élvező teendők, mintsem egy olyan országot támogatni, aki nyíltan migránspárti".
A kamuhírből lényegében semmi sem igaz: azt nem tudjuk, hogy a 444 kereste-e a kormány képviselőit, az viszont biztos, hogy Orbán Viktor nem nyilatkozott az oldalnak, így aztán a migránsozós érvet sem mondta.
[Hajmeresztő állevél terjed ismét Orbánról és a nyugdíjakról]
A szöveg igen körmönfontan van megírva, ugyanis ilyen tartalommal sok megosztásra számíthat minden az orbáni politika híveitől és ellenzőitől is. A kamuhír az egyik legnagyobb átverős oldalon cikkünk írásának pillanatáig közel 20 ezer lájkot, megosztást és kommentet kapott. A kamuzós cikk több oldalra is felkerült. Mindegyik nagy látogatottságra számíthat belőle, amely azt jelenti, hogy sokszor is jelennek meg rajtuk reklámok – ebből pedig pénzhet jutnak az oldalak üzemeltetői.
Ha megnézné, melyik oldalak verik át rendszeresen, fussa át a listánkat: weboldalak, melyeknek soha ne higgyen el semmit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.