Mégsem a 2015 EG nevű égitest jött a legközelebb idén.
Jumbo jet méretű aszteorida repült el a Föld mellett hétfőn – írta a space.com. A 2015 EG névre keresztelt aszteroida persze nem jelentett különösebb veszélyt a bolygónkra, hiszen biztonságos távolságba, 441 600 kilométerre maradt.
Ahogy a neve is mutatja, az égitestet 2015-ben fedezték fel, a NASA becslése szerint 19 és 43 méter között van a mérete, és jelenleg 9,63 km/másodperc száguld.
A NASA folyamatosan monitorozza a veszélyes égitesteket, és már több ezret talált, de becslésük szerint még körülbelül 17 ezer lehet a naprendszerben. A 2015 EG-ről egészen februárig azt hitték, hogy a legközelebbi ilyen aszteroida, akkor viszont két újabbat fedeztek fel: az egyik 118 ezer, a másik pedig körülbelül 400 ezer kilométerre repült el tőlünk.
Ez utóbbi szeptember 9-én újra ellátogat felénk, de akkor biztos távolban marad: 63 millió kilométerre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.