Egy domain név lefoglalásával egészen humoros helyzet adódhat, ha tulajdonosa egy már meglévő oldalt irányít rá. Most épp ez történt.
A 444-nek küldött levelében számolt be arról egy húszas évei elején járó magyar fiatal, hogy megvásárolta a fake.news.hu webcímet, majd arra ráirányította a kormány kedvenc mondandóit harsogó Origo oldalát.
A fiatal, egyébként műszaki hallgató, a portálnak azt mondta, a domainért, amely 2 évig él majd, 2 ezer forintot fizetett, és úgy érzi, jó befektetés volt.
A kérdésre, hogy közügyek iránti érdeklődő polgár-e, csak annyit mondott, "egy átlagos, húszas éveim elején járó diák vagyok az ország egyik nagy műszaki egyetemén". A webcím lefoglalásának ötlete elmondása szerint az MTVA-székház előtti tüntetés után jött, hogy ő is tegyen valamit. Azt is mondta, hogy azért az Origót irányította át, mert "azon kívül, hogy rengeteg uszító és erősen ferdítő cikket tartalmaz", az olvasottsága nagy.
A fiatalt arról is megkérdezték, szerinte hogyan lesz vége Orbán Viktor rendszerének. Erre úgy felelt, "a jelenlegi helyzet megváltozását elsősorban a politikai és társadalmi párbeszéd gyökeres fejlődésétől és természetesen a független sajtó térhódításától várom."
Frissítés: az említett webcím nem sokkal később elérhetetlenné vált.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.