André Kuipers többször is megjárta az ISS fedélzetét, ám egy alkalommal óriási hibát vétett: rokonai helyett véletlenül az amerikai segélyhívót tárcsázta.
A Nemzetközi Űrállomás fedélzeten tartózkodó űrhajósok is ugyanúgy indíthatnak telefonhívásokat, a különbség csupán annyi, hogy a külső vonalhoz a 9-es, a nemzetközi csatornáért pedig a 011-es számokat kell beütni.
André Kuipers holland űrhajós a Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából készült interjúban megosztotta,
ő egyszer mellétárcsázott,
a nemzetközi vonal hívószámából véletlenül kihagyta a 0-t, néhány pillanat múlva pedig azon kapta magát, hogy az amerikai segélyhívó ügyeletésével beszélget. Kuipers két alkalommal is járt az ISS fedélzetén, a vicces (és igen kellemetlen) szituáció még 1998-ban történt meg vele.
Kuipers azt is elmondta, hogy a telefonhívás valóságos láncreakciót indított el: felettesei azonnali biztonsági átvilágítást rendeltek el a Johnson Űrközpontban, ugyanis azt hitték, a földi irányítás szakemberei közül valakinek baja esett. Az asztronauta később kapott egy e-mail, amelyben kérdőre vonták, ő hívta-e a 911-et.
Az asztronauták ma már egyébként bármilyen telefonszámot fel tudnak hívni az űrből, ugyanis a műholdak révén akármelyik vonalra rákapcsolódhatnak. Ami persze a hibahatárt is növeli, hiszen nagyobb valószínűséggel tárcsázhatnak mellé.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.