Tech Balogh Csaba 2018. december. 05. 20:03

Nagyon rákapcsol a kis telefonmárka: 2020-ban már 100-ból 10 embernek ilyen mobilja lehet

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

Eltávolodik „nagy testvértől”, önállósodó márkaként is helyet követel magának a legnagyobb telefongyártók toplistáján a Huawei csoporthoz tartozó Honor.

Érdekes utat járt be az elmúlt években a 2014 óta létező Honor. A kínai debütálása után még abban az évben Magyarországra is belépő márkával kapcsolatban kezdetben sem az iparágnak, sem a felhasználóknak nem volt világos, mit is szeretne vele a Huawei. A helyzet azóta is képlékeny volt: valamikor önálló brandként emlegették a Honort, máskor inkább csak a Huawei-telefonok egy szériájaként tűnt fel. Most viszont elhatározta magát a cég: amely szempontból csak értelme van ennek, önállósítja az elsődlegesen elektronikus értékesítési csatornákra fókuszáló úgynevezett e-brandjét – mondta el a cég kedd esti sajtóeseményen Ament Amarilla, a Honor magyarországi és ausztriai marketingmenedzsere.

Honor

Szavai szerint a Honor idén év elején megfogalmazott célkitűzése az, hogy szűk három éven belül, 2020 végére a világ ötödik legnépszerűbb márka legyen az értékesítési toplistán. Alex Wang, a Honor kelet- és közép-európai elnöke úgy fogalmazott, „egy erős negyediket” szeretnének faragni a márkából, amely nem 2-3, hanem 10 százalékos részesedéssel bír az összes értékesítésből. Még merészebb cél, hogy 2022 végére már a top 3-ban szeretnék látni a Honort.

Néhány éve sokan csak legyintettek, amikor hasonló célt tűzött ki maga elé az akkor még teljesen ismeretlenül csengő gyártó – a Huawei. Mostanra viszont már bőven a top 5-ben van a vállalat, jelenleg a Samsung mögött, az Apple-t megelőzve a második. Ha a Honort is felfuttatják a kívánt szintre, akkor a kínai vállalatcsoport már két márkával lesz jelen a legjobb öt/három listáján. Ráadásul a Huawei mint fő brand közben azt tervezi, két év múlva már a Samsungot is megelőzve ők lesznek az elsők.

A Honor régi logója
Honor

A hazai piacon ezekben a hetekben önálló útra lépő és a jelenlétre ráerősítő Honor az új célokhoz új logót is választott. Száznál is több terv számbavétele után végül a Francia Esztétikai Akadémia (French Academy of Aesthetics) által tervezett logó mellett döntöttek. Az új emblémában a kisbetűk helyett csupa nagybetűvel írják a Honort, ezáltal is erőteljesebb hatást kívánnak kelteni.

A Honor új logója
Honor

A szlogen csak a logóból tűnik el, a márka mottója, a „For The Brave” (A bátraknak) továbbra is szerves része az arculatnak, tükrözve a Honor szellemiségét. A szlogen jegyében egyébként partnerségre lépnek a hasonlóan fiatalos és merész célcsoportot megcélzó Red Bullal is – mondta el Ament Amarilla. Hogy milyen eredmények születnek majd az együttműködésből, arra jövő évben kaphatunk majd választ.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés