Tech MTI 2018. augusztus. 20. 08:38

Óriási sikert értek el a sziámi ikreket műtő magyar orvosok

Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely orvostudományi áttörést ért el azzal, hogy augusztus 19-én sikeresen elvégezte az agyi érszakasz szétválasztásának második lépését Bangladesben.

A szakemberek újabb eret zártak el, megkönnyítendő a kétéves ikrek, Rabia és Rukia koponyájának végleges szétválasztását.

Az első műtét február végén volt, akkor a fő agyi szállítóér-hálózatot választották szét. A rendhagyó operációt endovaszkuláris úton, vagyis a combok fővénájából az érfalon belüli megközelítéssel végezték.

A hátralévő beavatkozásokra való magyarországi felkészülés során nagy teljesítményű számítógéppel végzett elemzéssel és háromdimenziós modellezéssel, az ikrek agyának pontos feltérképezésével fény derült arra, hogy lehetőség van még egy érelzárásra. Ezt a műtétet végezték el augusztus 19-én a világ egyik legismertebb neurointervenciós szakembere, Hudák István vezetésével Bangladesben – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. A szervezet Pataki Gergely vezetésével 2010 óta rendszeresen teljesít plasztikai helyreállító missziókat Bangladesben.

Az alapítvány felhívta a figyelmet arra: még a sziámi ikreknél is igen ritka, az esetek mindössze 2-6 százalékában fordul elő, hogy a koponyájuknál nőnek össze. A probléma megoldása rendkívül nehéz, gondosan megtervezett műtétsorozattal lehetséges.

A magyar orvoscsoport által alkalmazott eljárás új utakat nyithat meg az agyi érbetegségek, daganatok és a sziámi ikrek kezelésében – jelezte az alapítvány.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.