Tech MTI 2018. május. 22. 07:02

A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra csökkentéséért könyörög a Föld – ez rengeteg állatot megmentene

Megmentené a Földön élő növény- és állatfajok jelentős többségét a klímaváltozás hatásaitól, ha az iparosodás előtti időkhöz képest a jelenlegi 2 helyett 1,5 Celsius-fokban sikerülne korlátozni a Föld felmelegedését – hangsúlyozzák a Kelet-angliai Egyetem kutatói.

A Science című folyóiratban közzétett tanulmányukban a tudósok kimutatták, hogy a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott elsődleges cél megvalósulásával, a 1,5 Celsius-fokos felmelegedéssel elkerülhető lenne a 2 Celsius-fokos melegedés esetében a növényeket és az állatokat fenyegető kockázatok fele és a rovarokat veszélyeztető hatások kétharmada. Leginkább Dél-Afrikában, Amazóniában, Európában és Ausztráliában élő fajok javát szolgálná a felmelegedés korlátozása 1,5 Celsius-fokra.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a rovarok esetében különösen fontos a kockázatok csökkentése, mivel ők létfontosságúak az ökoszisztémában, a termények és virágok beporzásában játszott szerepük miatt, miközben más állatok, madarak számára az élelmiszerlánc fontos tagjai. A korábbi hasonló kutatások az iparosodás előtti időkhöz képest 2 Celsius-fokos felmelegedés hatásaira korlátozódtak, és a rovarokat nem is vizsgálták.

Egy képen az ember és nem túl remek műve
National Geographic Channel

A Kelet-angliai Egyetem és az ausztráliai James Cook Egyetem kutatói mintegy 115 ezer fajt, köztük 31 ezer rovar-, 8000 madár-, 1700 emlős-, 1800 hüllő-, 1000 kétéltű- és 71 ezer növényfajt tanulmányoztak. A maga nemében ez a legnagyobb szabású ilyen kutatás. "Azt akartuk megtudni, hogy a különböző klímaváltozási előrejelzések miként hatnak egyes térségekre, azok miként válnak klimatikusan alkalmatlanná az ott élő fajok számára. A biodiverzitásra leselkedő kockázatokat úgy mértük, hogy számba vettük azokat a fajokat, amelyek esetében már jelezték, hogy a klímaváltozás miatt földrajzi elterjedésük több mint felét elveszítik" – idézte Rachel Warren professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org.

"Azt találtuk, hogy ha sikerül az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokra korlátozni a felmelegedést, az hatalmas előnyökkel járna a biodiverzitásra, sokkal több előnnyel, mint a 2 Celsius-fokos korlátozás. A rovarok különösen érzékenyek a klímaváltozásra. 2 Celsius-fok esetében a 31 ezer általunk tanulmányozott faj 18 százaléka elveszítené földrajzi elterjedésének több mint felét. 1,5 Celsius-fok esetén ez 6 százalékra csökkenne" – magyarázta a kutató.

A globális felmelegedés a jelen állás szerint 3 Celsius-fok felé tart, még akkor is, ha az országok teljesítik a szén-dioxid-kibocsátásuk vonatkozásában vállalt nemzetközi kötelezettségüket, ez esetben a rovarok mintegy fele fogja elveszíteni élőhelye felét.

Az élővilágot fenyegető másik óriási veszély a műanyag. Kevesen tudják (talán még elképzelni is), de az 5 milliméternél kisebb műanyagdarabokból a tudósok becslése szerint egy szemétszállító teherautónyi kerül a világ óceánjaiba – percenként.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.