Tech hvg.hu 2018. április. 19. 11:03

Videón a szétcsúsztatható telefon, amely egy csapásra megoldja az Apple és a Huawei gondját is

Most először látható a Doogee legújabb okostelefonja, amit decemberben dobnak majd piacra. Sok mindent titkolnak még róla, de a főbb fizikai jellemzőket már most is tudni. Nagyon ötletesen oldották meg benne, hogy ne kelljen a szigetszenzorral belerondítani a képernyőbe.

Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, a Doogee márkanév idehaza egyelőre keveseknek cseng ismerősen. Persze ez nem csoda, a kínai cég első okostelefonja ugyanis alig fél éve jelent meg hazánkban, ami ár-érték arányban első ránézésre eléggé jónak tűnt, később viszont kiderült róla, hogy a gyakorlatban mégsem muzsikál annyira jól a mobil.

A barcelonai Mobile World Congressen aztán két újabb készülékről, a Mix 3-ról és a Mix 4-ről is csorgattak némi információt. Utóbbi mobil könnyen felismerhető lesz különleges kialakításáról: a 6 colos képernyőt teljes mértékben a kijelző foglalja el, amelynek méretéből sem a kamera, sem az Apple által "kitalált" notch nem vesz el egyetlen millimétert sem. Mindez annak a mobil kialakításának köszönhető: valójában egy csúsztatható telefonról van szó, így a kijelző mögé tudták rejteni a kamerákat. Igaz, a hangszórót és az érzékelőket is, így a kialakítás csak félig-meddig praktikus.

YouTube / Mrwhosetheboss

A telefont ugyanakkor testközelből még nem nagyon lehetett látni, a napokban azonban egy YouTube-er, Mrwhosetheboss készített egy videót a prototípusról.

Arun Maini szerint a jelek szerint a mobil végső verziójában egy kijelző mögé elrejtett ujjlenyomat-olvasót is találhatunk majd, amit eddig nem sok gyártónak sikerült összehoznia. A mobil egyébként 11 mm vastag, a specifikációról azonban továbbra sem tudni semmit. A cég csupán annyit közölt, valószínűleg Snapdragon processzor lesz benne.

A csúsztatható okostelefon egyébként nemcsak a Doogee-nek jutott eszébe, a Nokia például visszahozná a legendás 8810-es készüléknek felokosított változatát.

Az árakról szintén nem beszélt a gyártó, annyit viszont tudni, hogy a Mix 3 júniusban, a Mix 4 pedig decemberben debütálhat a piacon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.