Különleges, hivatalos Porsche Design jelzéssel ellátott modell is érkezik a Huawei aktuális csúcstelefonjából.
A képernyőbe fölülről belógó szenzorsziget nélkül is megkaphatja a Huawei legújabb csúcskészülékét az, aki hajlandó két és félszeres árat fizetni. A P20 széria bemutatóján leleplezett Mate RS ugyanis lényegében egy felturbózott P20 Pro, egy kis technológiai demóként felfogható fűszerezéssel.
Ilyen például a notch kihagyása mellett az is, hogy a 6 hüvelykes képernyőt lezárt állapotából a képernyőbe épített ujjlenyomat-leolvasóval is fel lehet ébreszteni. (Illetve a felébresztéshez már az ujjunk közelítése is elég, de az azonosításhoz mindenképpen hozzá kell érni a kijelző alsó részéhez.) Az előlapon nincs tehát külön leolvasós gomb, a szenzort beépítették a képernyőbe, akárcsak a Vivo. Hátulra szintén került egy ujjlenyomat-érzékelő, illetve a P20 Próból ismerhető, a konkurenseket padlóra küldő kamerarendszer is, ezúttal középen.
További érdekesség, hogy bár a vezeték nélküli tölthetőséget a Huawei Honor almarkájáért régóinkban felelős Wang Yanmin még tavaly nyáron is a felesleges technológiák közé sorolta, melyek praktikus használhatóságához még 5-6 évre van szükség, a Mate RS-t már úgy hirdeti a gyártó, hogy ez a vállalat első okostelefonja, amely vezeték nélküli gyorstöltőt kapott.
És persze ne feledkezzünk arról, hogy a készülék hivatalos és teljes neve a Huawei Porsche Design Mate RS – a mobilra tehát áldását adta a Porsche Design brand fölött bábáskodó autógyártó, a mobil üveggel borított testét állítólag a Porche 911 GT3 RS luxusautó vonalai ihlették.
Ennek megfelelően a méteres Huawei árát is megkérik: a 256 háttértárral szerelt kiadós 1695 euróba kerül, az 512 gigás pedig 2095 euróba. Ez 530, illetve 655 ezer forintot jelent. Ez utóbbi már nincs is olyan messze a Porsche Design Book One, azaz az első Porsche-notebook árától.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.