Tech hvg.hu 2018. március. 21. 18:40

Így utazik három űrhajós az ISS-re

Most indul az utánpótlás a Nemzetközi Űrállomásra: Ricky Arnold és Drew Feustel amerikai űrhajósok, valamint Oleg Artyemjev orosz kozmonauta a bajkonuri űrállomásról egy Szojuz kapszulában utaznak az ISS-hez.

Az utazás a tervek szerint 50 órás lesz, közben 34-szer kerülik meg a Földet, majd március 23-án dokkolnak az űrállomáshoz. A kilövést a NASA élőben közvetíti:

A három űrhajós 6 hónapot tölt majd az ISS fedélzetén. Az 55-56-os számú expedíció tagjai biológiai, biotechnológiai és fizikai kísérleteket végeznek majd az ISS-en.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.