Tech hvg.hu 2018. március. 08. 07:02

Megint újít a Facebook, most a bejegyzésekhez nyúlnak hozzá

Azoknak is kedvezne a Facebook, akik szó szerint szeretik hallatni a hangjukat. Már tesztelik is a funkciót, ami épp ezt az igényt hivatott kiszolgálni.

Úgy tűnik, Mark Zuckerberg nem túlzott, amikor év elején azt mondta, több olyan változtatás is lapul a tarsolyában, amikkel az oldalon töltött időt kívánja jobbá, tartalmasabbá tenni. Ezek közül néhányat már aktiváltak is, most pedig újabb fejlesztés van kilátásában, ami szintúgy a Facebook-vezér által említett, aktív tartalmakat igyekszik – szó szerint – hangsúlyosabbá tenni. Ugyanis már javában tesztelik azt a funkciót, amellyel elsősorban hangos bejegyzések lesznek készíthetők, illetve felmondhatók – és publikálás után ismerőseink által visszahallgathatók.

Az újdonságot, amelynek létezését a TechCrunch érdeklődésére megerősítette a Facebook, egyelőre az indiai felhasználók egy szűk része tudja csak használni. Így vált elérhetővé egy fiatal fiú, Abhishek Saxena számára is, aki gyorsan fotót készített a Voice Clip névre hallgató újításról. A jelek szerint az ilyen típusú bejegyzéseket a többi posztfajtához hasonlóan lehet majd létrehozni, természetesen a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően.

Ezek egyike, hogy a klipeket rögzítés után, de még a közzétételük előtt vissza lehet majd hallgatni, ugyanakkor szerkeszteni, hagyományos értelemben véve „javítani” már nem tudjuk. Vagyis ha a hangfelvétel elkészült, de valamiért nem nyerte el a tetszésünket, úgy kénytelenek leszünk újból rögzíteni. Jó hír viszont, hogy a klipek hosszát elvileg nem korlátozzák, így akár a napjainkban népszerű podcast műsorokhoz hasonló felvételek is készíthetők lesznek.

Hogy az újdonság mikor válik széles körben elérhetővé, nem tudni, a Facebook részéről mindenesetre azt mondták, a hangfelvételek nemcsak újfajta kifejezési eszközt jelentenek majd a felhasználók számára, hanem egyfajta könnyítést is: aki eddig nem mert kamera elé állni, de amúgy szívesen megosztaná gondolatait másokkal, úgy hamarosan ilyen formában is megteheti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.