Tech MTI 2018. január. 26. 18:00

200 napot töltöttek el a Holdhoz hasonló körülmények között kínai diákok

A Pekingi Űrkutatási Egyetem négy diákját pszichésen is erősen megviselte a kísérlet, elsősorban a 200 nap alatt megélt három váratlan áramkimaradás – mondta el Liu Hung, a Yuegong-1 (Holdpalota-1) kísérleti laboratórium fő tervezője a Hszinhua kínai hírügynökségnek pénteken.

A kísérlet során összesen egy évet töltenek az önkéntesek a laborba zárva. Tavaly májusban négy diák, két férfi és két nő zárkózott el a külvilágtól 60 napra. A kísérlet második szakaszában felváltotta őket a mostani csoport, amelynek tagjai 200 napot töltöttek elszigeteltségben. A harmadik szakaszban az első csoport visszatér, hogy 105 napot töltsön el a Pekingi Egyetem kampuszán lévő laborban, így jön össze a 365 nap.

Az összesen 150 négyzetméteres kísérleti laboratórium két, növénytermesztésre szolgáló kabinból és egy lakókabinból áll. A 42 négyzetméteres lakótérben négy alvócella, egy közösségi szoba, egy fürdőszoba, egy hulladékfeldolgozásra alkalmas és egy állattartó helyiség kapott helyet.

A "konyhakertben" gyümölcsöt – főleg epret – és zöldséget termesztenek az önkéntesek, az "állatfarmon" közönséges lisztbogarat tenyésztenek, amely ehető és nagy arányban tartalmaz fehérjét és más tápanyagokat. A bogarakat megőrlik és liszttel keverik össze egy kenyérszerű eledellé, vagy kisütik őket víz és étolaj keverékében egy elektromos főzőlapon.

Az emberi hulladékot biofermentációs eljárással dolgozzák fel, a növényeket az élelmiszerhulladékokból származó melléktermékekkel trágyázzák. A són, fűszereken és némi tartósított sertés- és baromfihúson kívül mindent a kísérleti űrállomás zárt körforgásában állítanak elő.

A pekingi diákok új világrekordot állítottak fel a 200 napos tesztidőszakkal. Az 1970-es évek elején a Szovjetunióban három ember 180 napot töltött el egy hasonlóan zárt ökoszisztémában. A jelenlegi tervek szerint Kína a következő tíz évben fog asztronautákat küldeni a Holdra, de a projekt már egy hosszabb tartózkodást készít elő a Holdon. Kína célja, hogy 2022-ben legénységgel ellátott űrállomást építsen ki, ekkor ér véget ugyanis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) missziója.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.