Tech hvg.hu 2017. december. 19. 10:03

Megtalálták az orvosok a gént, ami felelős a fájdalomért – és ki lehet kapcsolni

Egy nemzetközi kutatócsapat egy olyan családot vizsgált, melynek tagjai egyáltalán nem éreznek fájdalmat. Meg is lett az eredménye.

Aki ütötte már be a könyökét, rúgott már bele az ágy sarkába a kisujjával vagy fájdul már meg a foga, annak egész biztosan eszébe jutott, hogy milyen jó lenne kikapcsolni valahogy kikapcsolni a fájdalomérzetet. Az orvostudomány azonban egyelőre csak az erős (és erősebb) fájdalomcsillapításra képes, a teljes blokkolásra nem. A jövőben azonban ez változhat.

A BGR beszámolója szerint a Brain nevű szaklapban jelent meg nemrég egy publikáció, amelyben egy nemzetközi kutatócsapat azt írta, megtalálták a fájdalomérzetést felelős gént. A szakemberek éveken át tanulmányoztak egy olasz családot, Marsiliékat. A családban a nagymama, a két lánya és a három unoka ugyanis semmit sem érez a fájdalomból – ami lehet áldás és átok is. Áldás, hiszen nem érzik, ha beütik a könyöküket, de átok is, hiszen egy súlyosabb kéztörésről sem biztos, hogy tudnak.

A kutatók arra jutottak, hogy mindezért a ZFHX2 nevű gén tehető felelőssé. Ez határozza meg ugyanis, hogy az idegektől hogyan jut el az agyik a fájdalomérzet. A génmódosítást ezután egerekben is elvégezték, amelyek szintén nem éreztek fájdalmat a beavatkozás után.

Mindez óriási lehetőség a jövő orvoslását tekintve, hiszen a gyógyszergyártó cégek az eddigieknél sokkal hatékonyabb fájdalomcsillapítókat készíthetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.