Tech Papós Tamás 2017. december. 01. 07:02

Akkora pofont kaptak a lapos Föld hívei, hogy a Hold adja a másikat

Amíg a Föld kerek, mindig lesznek laposföld-hívők, de azért ezt a trollkodást nem teszik zsebre: egy asztrofizikus szenzációs fotóval mutatott rá, hogyan kellene látnunk a Holdat, ha nekik van igazuk.

Bármennyire hihetetlenül is hangzik, de világszerte vannak olyanok, akik makacsul hisznek a lapos Föld elméletében. Annyira, hogy gyűjtést is szerveznek a bizonyításra, egy amerikai férfi pedig szombaton akcióba is lendült volna az ügyben, aztán keddre halasztotta mesteri terve kivitelezését, aztán jövő hétfőre. Mire tényleg meglesz vele – lélegzetvisszafojtva várjuk az eredményt –, addig az internet népe már jól kinevette magát, ugyanis jött Neil deGrasse Tyson‏, és stílusosan megnyerte az év trollja versenyt – célpontjai természetesen a laposföld-hívők voltak.

Az asztrofizikus felvetése nem csak zseniális, de egyszerű is. Létezik ugyebár egy laposföld-hívők számára is ismerős jelenség, a holdfogyatkozás, amely során a Hold részben vagy egészen a Föld árnyékába kerül. Ez akkor következik be, ha a Föld a Nap és a Hold között van, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik. Nagyjából így néz ki.

MTI / Komka Péter

Sejtheti, hogy mi következik: ha lapos lenne a Föld, akkor inkább valahogy így nézne ki a holdfogyatkozás.

Neil deGrasse Tyson

Függöny.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés