H. Anitára minimális vagyonelkobzást kért az ügyészség, de a bíró ezt felülírta.
Többször írtunk már arról a korrupciós ügyről, amelynek érintettjei főként minisztériumi tisztviselők, akik a vád szerint 25 milliárd forint értékben manipuláltak EU-s pályázatokat. A vádlottak közt volt Karsai Tamás, Varga Mihály mostani pénzügyminiszter egykori helyettese és Barta-Eke Gyula, Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter bizalmasa is, akik tagadták bűnösségüket.
Mint a 24.hu írja, az ügyészség egyetlen vádlottal, H. Anitával kötött egyezséget, akit már az első tárgyalási napon elítéltek, a vádalkunak megfelelően mérsékelt büntetésre: mindössze 475 ezer forint vagyonelkobzást kértek ellene. A portál szerint a pályázatíró minimális vagyonról vallott a bíróság előtt, azt mondta, egy gépjármű van a tulajdonában, és 10-15 millió forinttal rendelkezik, ami egy lakás eladásából származik.
A 24.hu azonban több nagy értékű, részben külföldi ingatlant azonosított, amiket H. Anita elhallgatott a bíróság előtt. Kiderítették, hogy a pályázatíró a férjével közösen tulajdonosa egy szegedi és egy spanyolországi luxuslakásnak, és egyedüli tulajdonosa egy horvátországi nyaralónak, emellett korábban férjével közösen egy dubaji luxuslakásuk is volt, aminek utána bizalmi vagyonkezelő útján kedvezményezettje lett. Ugyanígy, édesanyjával közösen egy Római parti lakásnak is kedvezményezettje.
A portál szerint az ügyben eljáró bíró a vádhatóságot felülírva 190,9 millió forintnyi vagyonelkobzásra ítélte H. Anitát, akit egy másik, költségvetési csalás miatt zajló perben férjével együtt 581 milliós vagyonelkobzás is fenyeget.