Amszterdamból indult és Limába tartott a holland légitársaság egyik Boeingje, amelybe a felszállás után nem sokkal belecsapott a villám.
Az amszterdami Schiphol repülőtér elhagyása után alig telt el néhány másodperc, amikor a KLM 743-as járatát teljesítő Boeing 777-300ER típusú repülőgépe találkozott a villámmal. Ahogy a videón is látható, az elektromos kisülés a repülő orr részébe talált bele, az elektromos kisülés a bal szárny végén távozott.
Az AIRportal szakoldal emlékeztet: a mai repülőgépeket úgy készítik, hogy egy villámcsapás ne nagyon okozhasson kárt a rendszereikben. A repülőgép szerkezete Faraday-kalitkaként működik, azaz az elektromosság nem jut be a gép belsejébe, a benne utazókat nem éri villámcsapás. Ugyanakkor a pilóták egy ilyen esemény után időnként beszámolnak némi elektronikai zavarról.
A biztonság kedvéért repülőgépet egy ilyen villámcsapást követően tüzetesen át szokták vizsgálni, még akkor is, ha a pilóták nem észlelnek semmilyen rendellenességet. Alighanem ez történt akkor is, amikor a KL-743-as járat 12 órával és 40 perccel később sikeresen landolt a limai célállomáson.
Ha érdeklik a repülős videók, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.