Tech hvg.hu 2017. október. 16. 06:03

Nagy bejelentést tesznek ma a fizikusok, egy eddig példa nélküli felfedezésről

A LIGO Tudományos Együttműködés a világ minden táján lévő 70 obszervatóriummal egy időben lép majd a nyilvánosság elé, hogy felfedjék a legújabb felfedezésüket.

2016 februárjában az egész világot lenyűgözték a LIGO Tudományos Együttműködés szakemberei, amikor Washingtonban bejelentették: a világon először sikerült észlelni azt a gravitációs hullámot, amit Albert Einstein már 1916-ban megjósolt, de kézzel fogható bizonyítékot a létezésére ezidáig nem kaphattunk.

Nem csoda, hogy a LIGO névre azóta mindenki felkapja a fejét, és könnyen lehet, hogy ez a jövőben még inkább így lesz. Az együttműködés ugyanis most a VIRGO-val (vagyis az öt európai partnerország – köztük Magyarország – összefogásával létrejött Európai Gravitációs Obszervatóriummal) közösen kiadott egy szűkszavú nyilatkozatot arról, hogy október 16-án hétfőn, magyar idő szerint 16 órakor egy

példátlan felfedezést

jelentenek majd be. Egyelőre senki sem tudja, miről lehet szó, sokat elárul azonban a dologról, hogy ezzel egyidőben 70 másik obszervatórium a világ minden táján szintén sajtótájékoztatót tart majd. Ami biztos, hogy LIGO magyar főszereplői korábban arról beszéltek egy nekünk adott interjúban, hogy a gravitációs hullámok felfedezése egy sor izgalmas felfedezést hozhat. Nem lennénk meglepve, ha a bejelentésnek most ehhez lenne köze.

A bejelentést élőben közvetíti majd a többi között az amerikai Nemzeti Tudományos Alap, valamint az Európai Déli Obszervatórium weboldala is.

Ha szeretné az elsők közt megtudni, mit fedeztek fel a tudósok, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.