Tech hvg.hu 2017. július. 05. 11:01

Így nézhet ki a bunker, ahol Észak-Korea atombombát robbant

A szeizmikus adatokból, a műholdak felvételeiből, valamint az amerikai bunkerek tervrajzai alapján olyan 3D-s animációt készítettek, ami megmutatja, milyen lehet az észak-koreai atombunker.

Sikeres rakétakísérletet hajtott végre kedden Észak-Korea, olyan rakétát lőttek ki, amely 2500 méter magasra és 950 km távolságra jutott el, és valahol a Japán-tengerben ért földet, vagyis vizet. A diktatúra célja, hogy a rakétát atomtöltettel is célba juttathassák. Ennek érdekében nem csak rakétakísérleteket hajtottak végre, hanem az elmúlt évtizedben több kísérleti atomrobbantást is. Bár az ország azt állítja, hogy a szeizmográfok csak földrengést érzékeltek, a szakemberek szerint egyértelműen atomkísérletek zajlanak az országban.

A robbantásokat minden alkalommal az ország észak-keleti felében található Punggye-riben található hegység gyomrában hajtották végre. Mindez azt jelenti, hogy a kísérletekhez speciális bunkereket kellett készíteni, ami alkalmas egy ilyen művelet elvégzésére. Bár az ország elszigeteltsége miatt szinte semmit sem lehet tudni ezekről az eseményekről, többek között a NASA és a japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium szakembereinek köszönhetően most már legalább halvány rálátásunk lehet arra, hogyan is néznek ki ezek a bunkerek.

The Verge mutatta meg azt 3D-animációt, amit szeizmográfok adataiból, valamint a korábban titkosított, de azóta már nyilvánosságra hozott amerikai térképek alapján a kutatók összeraktak. Az animáción keresztül egy elképzelt bunkerbe “léphetünk be”.

A kutatók a térképet az alapján készítették el, hogy a bejáratokat látva feltételezték, egyenes irányban haladva fúrták ki az alagutakat, illetve az egész rendszer szellőzőberendezéssel látták el.

A legutóbbi robbantás nagyjából 15 és 20 kilotonna erejű bomba volt (a második világháborúban Hiroshimára 15 kilotonnás bombát dobtak az amerikaiak), a szakemberek szerint azonban a Mantap-hegy nagyjából 282 kilotonnás robbantást lenne képes “elnyelni”.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.