Tavaly három-, idén már négyezer induló fázisban lévő cég nevezett a világ minden pontjáról a Pioneers Festivalra. A bécsi startupdzsemborin összesen 500-an kaphatnak bemutatkozási lehetőséget, tíz vállalkozás közülük magyar.
A június 1-jén kezdődő kétnapos Pioneers Festival szervezői évről évre egy többhetes válogatási folyamat során keresik a világ legígéretesebb startupjait. A megfelelően érdekes termék vagy szolgáltatás mellett vizsgálják a háttérben dolgozó csapatot, a cég kezdeti sikereit, illetve piaci potenciálját is. Így áll össze a Pioneers500 program válogatottja, melynek tagjait az esemény ideje alatt igyekeznek összehozni olyan újságírókkal, akik segíthetnek az érdekes ötletek ismertségének növelésében, illetve olyan befektetőkkel, akik a további terjeszkedéshez járulhatnak hozzá némi tőkével.
Idén a Pioneers500 programba tíz magyar vállalkozás került be:
- a személyre szabott rákkezelésekkel foglalkozó Humeltis,
- az autók egymás közti kommunikációjában utazó Commsignia,
- a strandos értékmegőrzésre fókuszáló Beachegg,
- a praktikus pilótasegítő alkalmazást fejlesztő Aero Glass, akikre már az Airbus is felfigyelt,
- a programozóknak hasznos Samebug, ami már 1,1 millió hibás programkódra ad azonnali megoldást,
- az e-könyvek kiadását mesterséges intelligencián alapuló megoldásokkal is megtámogató PublishDrive,
- az ovulációs mikroszkópok által mutatott eredmények feldolgozásában hasznos Sinfonic,
- az okos otthon okosságait összekötő, otthonautomatizálással foglalkozó NEON SmartHome,
- az elektromos autók töltési rendszereinek menedzsmentjét fejlesztő Flexsys
- és a különféle megbetegedések minél korábbi gépi előrejelzésén dolgozó Medipredict.
Az idei Pioneers Festivalon az megszokott technológiai és üzletfejlesztési témák mellett kísérleti jelleggel az ember kiterjeszthetőségével is foglalkoznak majd. Az test és az agy kiterjesztése különösen érdekes téma most, amikor Elon Musk 2021-re beígérte az emberi agy és a gépek között direkt kapcsolatot teremtő interfészt. De nem csak az egyén, hanem az emberiség “kiterjesztése” is szóba kerül majd, ami a Mars-missziók közeledtével nyer egyre erősebb apropót.