Alighogy a Samsung lerántotta a leplet a Galaxy S8-ról, a YouTube-on szinte azonnal megjelentek az első tesztek, amiben az iPhone-nal mérik össze a készülék teljesítményét. Ezúttal az iPhone 7 Plus ellen indították harcba az új csúcsmobilt.
Bő másfél héttel ezelőtt mutatta be a Samsung a régóta várt Galaxy S8-at, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a dél-koreaiak legújabb zászlóshajóját azonnal a ringbe küldték a nagy rivális iPhone 7 ellen. Néhány nappal a bemutató után már meg is csinálták az ejtéstesztet, ami igen meglepő végeredménnyel zárult. Ezúttal egy újabb csatába küldték a Samsung telefonját.
Az EverythingApplePro nevű YouTube-csatornán a Galaxy S8 és az iPhone 7 Plus teljesítményét mérték össze. Csak emlékeztetőül: míg előbbibe egy nyolcmagos (2.3GHz Quad + 1.7GHz Quad) processzor és 4 GB RAM került, addig az iPhone-ban egy Apple A10 processzor és 3 GB RAM dolgozik. A két készüléket egymás mellé tették, majd egymás után több alkalmazást – többek között játékokat, kép- és videószerkesztőt – is elindítottak rajta, miközben a háttérben egy stopperóra mérte, mennyi idő telik el az első elindítása és az utolsó bezárása között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.