Tech hvg.hu 2017. április. 06. 16:59

Meghalt volna, ha nincs rajta az okoskarkötője

Senki sem vonja kétségbe, az aktivitást követő okoskarkötők hasznosságát. Arra viszont eddig talán nem is gondoltunk, hogy akár életmentő is lehet.

Az okoskarkötők (fitneszkarkötők), a talán legelterjedtebb viselhető eszközök többre hivatottak annál, mint hogy csak a lépéseket vagy az elégetett kalóriákat számlálják, adott esetben ugyanis akár életmentők is lehetnek – számolt be egy különös esetről a Mashable.

Egy 73 éves amerikai hölgynek Fitbitje alapján feltűnt, hogy a nyugalmi pulzusszáma (140 percenként) jóval magasabb, mint a megszokott 60-70. Ugyan korábban már járt orvosnál, és éppen a vizsgálatok eredményeire várt, azonban ettől a számtól annyira megijedt, hogy azonnal a 911-et tárcsázta.

És ezt nagyon is jól tette, a kórházban ugyanis kiderült, hogy mind a két tüdejében vérrög van, és ez készteti keményebb munkára a szívet az alacsonyabb oxigénszint kompenzálása érdekében. Az ilyesfajta vérrög kezeletlenül könnyen halálos lehet. A kórházban megkapta a megfelelő kezelést, a vérrögök eltűntek, és a nyugalmi pulzusszám is visszatért a megfelelő értékre.

Fitbit

A Mashable egy másik esetet is megemlít, akkor egy 42 éves férfi Fitbit Charge HR-je segített az orvosoknak a gyors diagnózis felállításában azzal, hogy megőrizte a páciens korábbi, kapcsolódó egészségügyi adatait.

Persze az ilyen eszközök nem orvosi műszerek, arra azonban valóban nagyon jók, hogy észrevegyenek olyan figyelmeztető rendellenességeket, amelyek amúgy elkerülnék az ember figyelmét.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.