Tech hvg.hu 2017. március. 09. 13:00

Üzent az Apple a CIA kémkedési botránya kapcsán

Míg korábban a CIA támadta az Apple-t néhány iPhone feltörésének megtagadása miatt, most fordult a kocka, és épp az Apple-nek kell megnyugtatnia a felhasználókat, miután kiderült, biztonsági réseket kihasználva kémkedhetett iOS-es eszközök után (is) a hírszerző ügynökség.

Valósággal sokkolta a világot, amikor a napokban, a Wikileaks jóvoltából kiderült, a CIA könnyen hozzáférhet okoseszközeink tartalmához (és nem csak az androidosokéhoz), ráadásul akár le is hallgathatja a felhasználókat. A CIA-botrány részleteiről ebben és ebben a cikkünkben olvashatnak.

A Wikileaks szerint a CIA egyik speciális egysége malware-ekkel támadja, ellenőrzi és adatokat lophat el a korábban szinte sérthetetlennek tartott iPhone-okból, iPadekből is. Az iOS-es eszközök elleni támadás magyarázata, hogy ezek az eszközök különösen népszerűek a társadalmi, politikai, diplomáciai elit körében, írja a ZDNet, a Wikileaks megállapításaira hivatkozva.

Erre persze már az Apple-nek is reagálnia kellett, és nyilatkozatot adott ki, amelyben megnyugtatni próbálja a felhasználókat. Kifejti, hogy folyamatosan dolgoznak a biztonsági rések foltozásán, és egy sor olyan sebezhetőség, amely a mostani ügy kapcsán került nyilvánosságra, már foltozva van.

„A mai iPhone-okba épített technológia a lehető legnagyobb adatbiztonságot kínálja, ami csak elérhető a felhasználók számára. Termékeinket és szoftvereinket úgy tervezzük, hogy a felhasználók a lehető leggyorsabban kaphassanak biztonsági frissítéseket, és élnek is vele, ugyanis közel 80 százalékuk operációs rendszerünk legújabb verzióját használja. Belső vizsgálataink szerint számos, most nyilvánosságra került rést már foltoztunk a legutóbbi iOS-ben, de természetesen folyamatosan dolgozunk azon, hogy gyorsan orvosoljunk minden felmerülő biztonsági problémát. Azért is erőltetjük, hogy a felhasználók töltsék le a legújabb iOS-verziókat, hogy biztosak lehessenek abban, hogy rendelkeznek a legaktuálisabb biztonsági update-ekkel” – áll a közleményben.

hvg.hu

Sajnos egészen más a helyzet a fragmentáltságáról hírhedt androidos világban, ahol csak lassan és nem is egy időben érkeznek a frissítések az egyes gyártók eszközeire.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.