Tech hvg.hu 2016. december. 04. 19:01

Így hallgathatja az új Morning Show-t akkor is, ha önnél nem fogható a Rádió 1

Hétfő reggel ismét hallható lesz Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc reggeli műsora. A Class FM-mel ellentétben nem országos frekvencián – de megoldás azért van a rádióhallgatásra, még munkába autózás közben is.

Pénteken derült ki, hogy Morning Show nevet érintő védjegyvita miatt egyelőre Reggeli Show néven indul újra az ország eddigi leghallgatottabb reggeli műsora a Rádió 1-en. A hálózatos formában működő rádiónak Budapesten kívül még további 9 városban van frekvenciája, a lefedettség tehát közel sem országos – az adás nagyjából 2,5 millió hallgatóhoz juthat el.

Rádió 1

Aki még otthon vagy már a munkahelyén szeretné hallgatni a műsort, annak a legkézenfekvőbb megoldás a Rádió 1 honlapjának megnyitása lesz. Mivel azonban a reggeli műsor idejének egy részében elég sokan éppen autóban ülnek, mutatunk egy másik megoldást is: jó tudni, hogy a Rádió 1 androidos telefonokra inneniPhone-okra pedig innen letölthető alkalmazásában van élő rádióhallgatási lehetőség is. Így némi mobilnet árán útközben is hallható lesz a Reggeli show, bárhol is legyen az ember az országban.

A Rádió 1 közlése szerint ráadásul nem marad ki az élő kamerás stúdióba nézési lehetőség sem a Reggeli Show-ból – ez a kulisszák mögé nézős funkció szintén elérhető a weboldal mellett az alkalmazásból is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?