Az észak-koreai kereskedők a legnagyobb vásárlói a memóriakártyáknak, ami bajba is sodorhatja őket. Az egyik árus a Reuters tudósítójának elmondta, hogy segítenek abban is, hogy rámásolják a SD-kártyákra, amit a vevők akarnak. Többnyire dél-koreai tévéjátékokat kérnek.

Az észak-koreai hatóságok azonban éppen abban a legszigorúbbak, hogy blokkolják az információáramlást. A legtöbb észak-koreainak nincsen internet-hozzáférése, nem nézhet külföldi tévécsatornákat, és a különböző tartalmakat csak titokban oszthatják meg USB-adathordozón. (Weboldalból például mindössze 28 van az országban, itt meg is mutatjuk őket.)

De a kis microSD-kártyák egyre népszerűbbek, mert Észak-Korea már a USB-kre is lecsap. Az apró kártyák kisebbek, kevésbé veszik észre a határőrök, akár a ruhába is bele lehet varrni, vagy egy könyv lapjai közé lehet rejteni. Vagy közvetlenül behelyezik az Észak-Koreában divatos Notelbe, amelyet autóakkumulátorról is lehet működtetni, és lejátssza a DVD-filmeket és egyéb tartalmakat az USB-ről vagy a memórikártyáról.

Bár a Reuters tudósítása csak azt említi meg, hogy a plüssmackók lehetnek az első olyan játékok a fiatal koreai nők számára, amelyek finom puha anyagból készültek, az sem kizárt, hogy a mackókban remekül lehet álcázni a memóriakártyákat.

A dél-koreai állami intézet, amelyet a nemzet egyesítésére hoztak létre, úgy becsüli, hogy mintegy 150 ezer északi társuk dolgozik külföldön, elsősorban Kínában és Oroszországban. Ők a fizetésük nagy részét hazautalják, ami évente 900 millió dollár (mintegy 250 milliárd forint). De még a keresetüknek is csak a negyedét kapják meg, mert a háromnegyed része az állami büdzsébe megy.