Közel tíz hónappal a megjelenése után átlépte a tízmilliós letöltési számot a Google áruházában egy Apple-höz fűződő alkalmazás.
Pontosan nem tudni, hogy hányan töltötték le az Apple Music androidos változatát, mindenesetre a szám immár 10 millió és 50 millió között van, és az utóbbi napokban került ide az 5-10 milliós sávból.
Az Apple Music 2015 novemberében jelent meg Androidra, nagyjából négy hónappal az iOS-es debütálás után. Augusztusban – számolt be a Macrumors – kilépett béta állapotából, és egyébként is teljesen olyan, mint iOS-es társa, beleértve a három hónapos kipróbálási időt és az árat is.
Az Apple zenei streaming szolgáltatásának körülbelül 17 millió előfizetője van. Ez több mint a fele a Spotify fizetős felhasználói számának, amit az Apple egyetlen év alatt hozott össze. Az alkalmazás Android 4.3-at vagy annál frissebb operációs rendszert tartalmazó eszközökön futtatható.