Tech hvg.hu 2016. szeptember. 06. 09:01

Teszt: Ebből 5 perc alatt kiderül, mennyire tud angolul

Egy egyszerű teszttel becslést kaphat arról, hogy az angol szavak hány százalékát ismeri.

Meglehetősen egyedi módon teszi próbára az angol szavak ismeretét a Word Test, amelyet a belga Ghent egyetemen fejlesztettek ki.

Az oldalra fellépve meg kell adnunk néhány adatot magunkról (a korunkat, a nemünket, azt, hogy hol nőttünk fel és hogy milyen a legmagasabb iskolai végzettségünk), majd indíthatjuk is a tesztet. 100 szó villan fel egymás után, és csak annyi a dolgunk, hogy megállapítsuk, valóban létező angol szót vagy csak valami hasonlót látunk. Valóban létező angol szót látva a J billentyűre kell nyomni, ha kamuzást észlelünk, akkor pedig a F-re.

A száz szavas teszt után megkapjuk az eredményt, amiből az oldal kikövetkezteti, hogy az angol nyelv szavainak hány százalékát ismerjük.

hvg.hu

De azért ennél mélyebb elemzést is kapunk: négy kategóriában nézhetjük meg a teljesítményünket. Megnézhetjük, hogy mit jelentenek a fel nem ismert szavak, de a felismerteknek is megkapjuk a magyarázatát, és persze az is kiderül, milyen nem létező szavakat hittünk valósaknak.

Ha úgy érzi, van még hova fejlődni, mutatunk egy oldalt, ahol olcsóbb, mintha angoltanárhoz járna: így fejlesztheti szókincsét otthon, sorozatokat nézve.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.