Tech hvg.hu 2016. augusztus. 04. 09:01

Ilyen járda és zebra kellene az egész országba, alig lenne baleset

Megtervezték a gyalogátkelőhelyet, ahol a járókelő anélkül tudja, hogy átmehet-e az úton, hogy rá sem kell néznie a lámpára.

Nemrég Augsburgban mutatták be azokat a közlekedési lámpákat, amiket kifejezetten a mobilozók miatt fejlesztettek ki. A járdák szélére az aszfaltba épített kis lámpák ugyanazt a színt mutatják, amit a hagyományos közlekedési lámpa jelez, így az is tudni fogja, hogy meg kell-e állni, aki épp a telefonját nézi. Az ötletet most máshol is megvalósítják.

A washingtoni székhelyű Governors Highway Safety Association közlekedésbiztonsági szervezet szerint komoly problémát jelent, hogy míg az okostelefonok megjelenésével megváltoztak a közlekedési szokások, a környezet ugyanaz maradt. Pedig a felmérésük alapján a gyalogosok nagy része azért szenved balesetet, mert mobilja miatt figyelmetlenül megy át a zebrán. A melbourne-i dizájnstúdió, a Büro North vezetője, Soren Luckins szerint ezért a megoldás valóban az lehet, ha a gyalogátkelőhelyeket az augsburgihoz hasonló technológiával szerelik fel, ehhez pedig ki is fejlesztettek egy megoldást.

A Smart Tactile Pavement, vagyis az intelligens járda lényege, hogy a látássérültek számára lefektetett taktilis kövekhez LED-izzókat szerelnek. Ezek a többi közlekedési lámpához hasonlóan pirosan és zölden világítanak, attól függően, megengedett-e az átkelés. Lehet ugyan legyinteni, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha senki nem nyomogatná út közben a telefonját, de ahogy a Wirednek nyilatkozó Luckins is mondja, a városoknak inkább követniük kell a felhasználók szokásait, hogy ne történjen tragédia.

Ez Hans Monderman közlekedésmérnök szerint is célravezetőbb, mint a népnevelés. A szakember tervezte azokat az észak-hollandiai utakat, amelyeken semmilyen felfestés vagy jelzés nincs. Elmélete szerint az autósok emiatt sokkal figyelmesebben közlekedtek, így a balesetek száma is csökkent. A szakemberek szerint azonban korántsem biztos, hogy a szabályozás hiánya miatt biztonságosabban közlekednének a gyalogosok.

Sarah Kaufman, a New York-i Egyetem munkatársa Londont hozta fel példának, ahol a gyalogátkelőhelyeknél a „Nézz jobbra!”, „Nézz balra!” feliratokat festették fel. A LED-es megoldás ennek egy továbbfejlesztett, kifinomultabb változata lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.