Tech hvg.hu 2016. április. 27. 06:03

Indul a háború: trükkös dolgot talált ki az Iszlám Állam ellen az USA

Megkezdte a kiberháborút az ISIS ellen az Egyesült Államok. Érdekesség, hogy az amerikai hadsereg ötvözi az online háborút az offline bombákkal.

“Drámai változást” jelent az eddigiekhez képest, hogy az amerikai kormányzat végre kiberfegyvereket is bevet az Iszlám Állam ellen – írja a New York Times. A lap által ismertetett hadművelet célja az ISIS “kommunikációjának, toborzásának és pénzügyi műveleteinek megzavarása”. De ennél talán egy kicsit többről van szó, a napilap több katonai vezető által is megerősített információja szerint ugyanis nem csak megzavarni, ellehetetleníteni szeretnék a kommunikációt, hanem kijátszani is.

Megvan a lista, ezeket a programokat használják az Iszlám Állam terroristái

A lap azt írja: az amerikai katonai hackerek igyekeztek megtanulni a terroristák parancsnokainak online szokásait, most pedig a megszerzett tudást arra használják fel, hogy utánozzák őket. Az amerikaiak elfogják és saját céljaik szerint átalakítják a terroristák üzeneteit, így irányítva őket olyan helyszínekre, ahol az amerikai drónok vagy földi csapatok már könnyebben végezhetnek velük.

A hadművelet részeként még folyamatában megzavarják a terroristákhoz köthető banki átutalásokat, megváltoztatva a tranzakciók célállomását.

Ha érdeklik a harc fejleményei, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.