Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A legújabb videojátékok valósághűségét kínáló szimulációk, virtuális valóságok: ez a technológia az orvosképzést is teljesen átalakítja. Magyarország egyik legmodernebb skills laborjában jártunk, ahol a hihetetlen technikai fejlődés ellenére biztosak abban, hogy mindig szükség lesz a valódi betegágy melletti képzésre.
Furcsa érzés belépni egy skills laborba. A kórteremszerű helyiségben úgy érezzük, mintha monitorokhoz kötött valódi betegeket pillantanánk meg szemünk sarkából, jobban odanézve tűnik fel, hogy csak bábu fekszik a kórházi ágyon. Az élmény finoman fogalmazva is nyugtalanító a gyakorlatlan szemlélő számára, és ezen az sem segít sokat, ha mondjuk az elsősegély-tanfolyam során találkoztunk már szimulációs bábuval – elvégre az nem lélegzett és pislogott. Nem egy kórházi témájú horrorfilm díszletei között járunk, hanem az orvosképzés jelenében és jövőjében.
Ahogy az elsősegélybábu példája mutatja, a szimulációs oktatás egyáltalán nem új dolog az egészségügyben, ám ma már a legbonyolultabb beavatkozásokat is lehetséges szimulálni, és ami még talán fontosabb, valós időben követni, hogy a szimuláció során az orvostanhallgató hogyan teljesít, képes-e alkalmazni a könyvekből elsajátított tudást. Szimulációra pedig szükség van, hiszen az egészségügyi képzés egyik nagy igazsága, hogy miközben a világ egyik leginkább gyakorlatorientált képzéséről beszélünk, és világszerte egyre több orvos és képzett egészségügyi személyzet kell, egyre több nehézséget okoz a gyakorlatok megszervezése és lebonyolítása. A nehezen lefordítható, magyarul egyszerre szakértelmet, képességet, egyben ügyességet jelentő angol skill kifejezést a nevükben hordozó skills laborok ennek megfelelően rohamosan épülnek, és a nemzetközi versenyképességük megtartásán dolgozó magyar orvosképző helyek is folyamatosan nyitnak ilyeneket.
Ne törjük ki a bábu fogát!
A skills laborok lényege, hogy az orvosképzés (majdnem) egészét lefedjék, magyarázza kísérőnk, Dr. Maróti Péter, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának PhD hallgatója, egyben a pécsi skills labor egyik megálmodója. Az egyik teremben épp az ápolástan alapvető fogásait sajátítják el elsőéves külföldi hallgatók, akik műanyag végtagokba adnak injekciót és vezetik be az infúziót.
Mindez az ellátás és a szimuláció alapszintje, a következő teremben már komolyabbra fordulnak a dolgok. Két nagyméretű monitorra kötött beteg, azaz bábu fekszik itt, és ha az ő jelenlétük még nem lenne elég, a helyiség másik oldalán többsornyi műanyag fej tesz a szürreális érzés fenntartásáért. Ezek révén az intubálást, azaz a légút biztosítását lehet begyakorolni, ami szintén a rutineljárások sorába tartozik, mi laikusok is rengetegszer láthattuk például a Vészhelyzetben.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne nagyon csúnyán elrontani. A fejekhez három zacskó csatlakozik, ezek közül kettő a tüdőlebenyeket, egy pedig a gyomrot helyettesíti; ha az intubáció nyomán a gyomorzacskó telik fel levegővel, akkor közel a bukás. A fejek ráadásul kitörhető fogsorral is rendelkeznek, a fogak kitörése a légútbiztosítás igyekezetében ugyanis megeső, fájdalmas hiba lehet. Jelen esetben drága is, ugyanis egy ilyen fej százezrekbe kerül, de ahogy kísérőnk fogalmaz, még mindig jobb egy bábu műanyag fogát kivernie a hallgatónak, mint egy valódi betegét.
Az ilyenfajta interaktivitás elengedhetetlen a magas színvonalú szimulációs oktatásban, ahogy azt a fejek mellett fekvő bábuk is mutatják. Első ránézésre ezek az újjáélesztés gyakorlására szolgáló babák nem sokkal bonyolultabbak, mint az elsősegély-tanfolyamokon bevetett társaik, de a lényeg a műanyag borítás alatt rejlik. A bábuk „bőre” alatt szenzorok sokasága található, amelyek az ágy fölött lévő nagyméretű kijelzőre vannak kötve, így a gyakorlatozó valós időben követheti, hogy túléli-e a beteg a procedúrát, vagy szükséges-e még némi gyakorlás. Ráadásul nem csak orvostanhallgatókról van szó, teszi hozzá kísérőnk, hiszen nemrég háziorvosok gyakoroltak itt; az ő praxisukban bármikor előfordulhat, hogy újra kell éleszteniük valakit.
Laporoszkópia, a játék
A skills labor lelkét azonban a következő terem képezi, amit, ha már az előbb kórteremről beszéltünk, nyugodtan hívhatunk műtőnek. A monitorokkal és egyéb kütyükkel gazdagon felszerelt helyiségben két baba fekszik, akik, mint megtudjuk, egyenként több mint tízmillió forintba kerültek, és ezért cserébe tényleg zavarba ejtően élethűek; bár beszélni szerencsére nem beszélnek, de lélegeznek és pislognak.
Rajtuk az olyan nagy szakértelmet igénylő és igen kényes eljárásokat lehet elsajátítani, mint a műtéti altatás. A műtőérzést tovább növeli az egyik sarkot elfoglaló kontrollszoba, ahol az operátor monitoron figyelheti a „betegek” állapotát a beavatkozás közben, és utasításokat is adhat mikrofonon a műtéti stábnak.
Ráadásul a teremben vágni is lehet, bár csak virtuálisan, hiszen lehetőség van az egyik legmodernebb és legkényesebb műtéti eljárás, a laporoszkópia gyakorlására is. Az ilyen eljárások lényege, hogy a testbe vezetett kamera és eszközök segítségével az orvosok nehezen feltárható helyeket érhetnek el minimális nagyságú bemeneti seb révén. A módszer remekül alkalmazható különböző nőgyógyászati és egyéb hasi beavatkozásokra, ám mivel a sebésznek nagyon kis helyen tevékenykednie, és az érintett területet egy monitoron látja csak, komoly szakértelmet és gyakorlatot igényel.
A laporoszkópiás szimuláció egyfajta játékként is felfogható a skills laborban. A műtét típusától függően (nőgyógyászati, epehólyag stb.) különböző „játékmódokat” választhatunk, majd a teljesen élethű képet kínáló képernyőn figyeljük, hogyan boldogulunk a szabás-vágás közepette. Hiba esetén nem csak a vér kezd el folyni az elvágott érből, hanem egy számláló is mutatja a vérveszteséget, így elég könnyen eljöhet a Game Over. Nem csak egy súlytalan szimulációról van szó azonban: a beavatkozást irányító karok annak megfelelően állnak ellent, illetve engednek nekünk, ahogy a szövet viselkedik testünkben.
Nem olcsó, és nem játék
Bár a pécsi skills laborra fordított 200 millió forint elsőre rengetegnek tűnik, nemzetközi összehasonlításban nem sok. Maróti Péter Törökországban járt olyan szimulációs központban, ahol több ezer négyzetméteren át sorakoztak a legkorszerűbb eszközök, több milliárd forint értékben.
Ebből is látszik, hogy a modern orvosképzés ma már elképzelhetetlen ilyen eszközök nélkül – és a virtuális valóság küszöbön álló forradalomról még nem is beszéltünk –, ám fontos kérdés, hogy a technológia milyen hatást gyakorol a mégis csak személyközi kapcsolatokon alapuló orvoslásra, erről pedig egyelőre keveset tudni. A szimulációs oktatáson áteső hallgatók és már végzett orvosok mindenesetre arról számolnak be, hogy sokkal magabiztosabban állnak neki egy-egy kényes és kockázatos beavatkozásnak, ha előtte van lehetőség azok gyakorlására. Egy biztos a labor vezetői szerint: az itteni munka révén a betegek ellátása lesz biztonságosabb, és ez nem egy esetben életeket is jelenthet.
