Megkapta az engedélyt a sorozatgyártásra a polgári légügyi hatóságtól Kína első elektromos meghajtású repülőgépe, az RX1E.
A Rui Xiang RX1E típusú kétüléses repülőgép másfél órás feltöltés után 45-60 percet lesz képes a levegőben tölteni és maximum 120 kilométeres óránkénti sebesség várható tőle – közölte a repülő északkelet-kínai fejlesztője, a Liaoning tartományi légügyi kutató akadémia.
A repülőgép anyagához szénszálas ötvözetet használtak, felszálló súlya 480 kilogramm és csaknem 3000 méteres magasságban képes repülni. Korábbi jelentések szerint a gyártási költsége 980 ezer jüan (44 millió forint) körül van, óránkénti üzemelési költsége 20 jüan (900 forint).
Gyártói három éven belül szeretnének évi száz darabot összeszerelni, az ehhez szükséges üzem építését már egy éve megkezdték Senjang városban. Sajtójelentések szerint egy készlet akkumulátorral 1 millió jüanba (45 millió forint) kerül.
A környezetkímélő gépből eddig 28 darabot rendeltek meg elsősorban pilótaképzésre, turisztikai célra, meteorológiai megfigyelésre és mentési feladatokra. Két prototípusát a tavaly novemberi 10-i csuhaji nemzetközi légiipari kiállításon már bemutatták.
Kína közben ennél jóval nagyobbszabású gépen is dolgozik, sőt azt mér gyártják is: az első nagy kínai utasszállító repülő első darabja nemrég gördült le a futószalagról.