Az év végéhez közeledve nem feledkezhetünk meg a TV2 sajtótörténeti pillanatáról.
Várható volt, hogy nagy figyelem irányul majd arra az alkalomra, amikor Orbán Viktor és Magyar Péter először kerül szemtől szembe egymással. Bár a Tisza Párt elnöke következetesen vitaként hivatkozott az eseményre, mindössze annyi történt, hogy a két politikus ugyanazon az európai parlamenti ülésen szólalt fel.
Arra azonban jó volt az alkalom, hogy Magyar kezet tudjon fogni Orbánnal a kamerák kereszttüzében. A kamerák viszont annál is jobban figyelték minden mozdulatát, mint azt előre sejthette volna bárki.
A TV2 Tények stábja ugyanis rögzítette azt a két rövid mozdulatot, amikor Magyar Péter öltönynadrágja alatt, a zsebén keresztül megigazította alsónadrágját, majd a jelenetet egy két percnél is hosszabb bejátszásban végtelenítve adták le főműsoridőben.
A kormánypárti tévében a „nyugalom megzavarására alkalmas tartalomban” már úgy színezték ki a történetet, hogy Magyar Péter a nemi szervét fogdosta (!), mert a politikus „lányos zavarában erőt próbált meríteni felszólalásához, amiben elárulta Magyarországot”. Ezt a konklúziót persze aligha saját ötletére vonta le az állami milliárdokkal megtámogatott, rendszeresen Orbán Viktor mellett kampányoló csatorna.
Tekintettel az ügy és a riport súlyára, a TV2 megszólított egy, a jelek szerint bármilyen, Magyar Péter elleni lejáratási kísérlethez szívesen asszisztáló, „sokat látott szakértőt”, a megafonos Deák Dánielt. Ezt a részt másnapra már kivágták a videóból. Az ügyet ezután még napokig taglalta a kormányhoz közeli sajtó, a Médiatanács pedig több bejelentést kapott a riportról, végül vizsgálatot indított a TV2 ellen, mivel a bejátszás szerintük „túlmutatott a tényszerű, objektív tájékoztatáson”.
A fenti abszurd esemény több voksot kapott a HVG idei szavazásán, mint a második és harmadik helyezett együtt. A dobogó második fokára a Szuverenitásvédelmi Hivatal ávós módszereket idéző tevékenysége ért fel, 55 szavazattal lemaradva pedig a zsírra szállt por esete lett a harmadik – utóbbi a kormány szerint lényegesen megnyugtatóbb jelenség egy kórházban, mint a penész.
Olvasóink elég abszurdnak találták azt is, ahogyan a kormánypárt egyre távolabb kerül az egykor még számára oly fontos 1956-os forradalom megszokott értelmezésétől. Ehhez képest eltörpült az a helyzet, hogy a kegyelembotrány eredményeként Deutsch Tamás tűnt a Fidesz legalkalmasabb tagjának arra, hogy a párt EP-listáját vezesse.
2024-ben az év citromdíjasa Nagy Márton és az általa vezetett magyar gazdaságpolitika lett, az Év szavának pedig a latteavokádót választották olvasóink.
Az Abszurdum-díjat második alkalommal osztottuk ki, tavaly a csepeli iskola falára kifüggesztett Orbán-idézetek vitték a prímet.