Tech hvg.hu 2015. október. 05. 19:36

Az Apple márka annyit ér, mint a Coca-Cola, a Microsoft és a Facebook összesen

Az almás vállalat egymás után harmadik éve vezeti az Interbrand márkaérték szerint összeállított toplistáját.

Az Apple még 2013-ban taszította le a trónról a Coca-Colát, azóta pedig nem is minden évben vezeti a toplistát. A dobogó második helyére időközben befúródott a Google, az üdítőipari vállalat így már csak a hardmadik helyen áll.

Az Interbrand által összeállított rangsor első tíz helyéből hetet technológiai/e-kereskedelmi vállalat foglal el: az Apple-Google páros mellett a negyedik a Microsoft, az ötödik az IBM (a két cég helyet cserélt tavaly óta), hetedik a Samsung, nyolcadik a GE, tizedik pedig az egy év alatt öt helyet előrelépő Amazon.

Interbrands

A listán “csak” 23. helyen áll a Facebook, de valamiben elsők: az egy év alatt mért 54 százalékos márkaérték-növekedése a legnagyobb erősödésnek számít a top 100-ban.

A mobilgyártókat leválogatva az Apple (1.), Microsoft (4.), Samsung (8.), Sony (58.), Huawei (88.), Lenovo (100.) a sorrend.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.