Tech hvg.hu 2015. szeptember. 08. 19:52

Kiszivárgott: ezzel a telefonnal térhet vissza a Nokia

Egy középkategóriába sorolható androidos telefonnal tér vissza a telefonjaitól 2013-ben megfosztott Nokia.

A Microsoft 2013-ban vásárolta fel a Nokia legfontosabb részlegeit, köztük “A Nokiát”, a telefongyártó részleget, melyről legtöbben ismerik a vállalat nevét. Az azóta egyértelműen fiaskónak bizonyult üzlet része volt az is, hogy a Microsoft kikötötte: a Nokia leghamarabb 2016-ban adhat ki újra telefont.

A világ egykori legnagyobb telefongyártójának vezetője júniusban megerősítette, hogy a lehető leghamarabb, tehát jövőre vissza fognak térni a piacra. Most pedig egy fotó is kiszivárgott: a kínai CNMO szerint az alább látható készülék lehet az a mobil, melyet először piacra dob majd a mobilgyártóként újjáéledő Nokia.

Nokia

A C1 névre keresztelt telefonban ismeretlen órajelű Intel Atom processzor és 2 GB RAM található, az operációs rendszere pedig – a korábbi microsoftos Windows-kudarcot látva nem meglepően – az Android 6.0 Marshmallow.

A telefonról többet egyelőre nem lehet tudunk, de remélni remélünk: azt, hogy jobb lesz, mint a Nokia felvásárlás előtti androidos próbálkozása volt.

Ha tudni szeretne az újgenerációs Nokia telefonokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?