Tech hvg.hu 2015. augusztus. 27. 13:00

Valami nagyon megváltozik a Lenovónál

Egy lesz a kettőből: komoly átszervezésre szánta rá magát a Lenovo.

Míg a Lenovo jelentős veszteséggel zárta a mostani pénzügyi év első negyedévét, addig a Motorola erőteljes növekedést mutatott a Moto G-nek, E-nek, illetve az amerikai Moto X eladásoknak köszönhetően.

Mondhatnánk, hogy ezért döntött a Lenovo úgy, hogy beolvasztja mobil divízióját a Motorola Mobilitybe (amit még tavaly vásárolt meg a Google-tól), de az egyesítéssel kapcsolatos munkálatok állítólag már hónapok óta tartanak.

Wikipedia

A lépés célja volt többek között, hogy megszűnjenek a feszültségek a két, hasonló profilú divízió között, és hogy nagyobb függetlenséget kapjon a Motorola. Az összeolvadás után a legtöbb vezetői pozíciót Motorolások kapják, bár továbbra is a Lenovo vezérigazgatója áll felettük, hasonlóan a Google-Alphabet szituációhoz.

A jövőben kisebb mobil portfólióra lehet számítani a Lenovótól, bár a cég tovább nyomul Dél-Kelet-Ázsiában, ahol a Motorola eszközök nem voltak túl sikeresek.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.