Tech hvg.hu 2015. július. 22. 14:01

Meglódultak a Huawei telefonjai

Az Apple és a Microsoft mellett a Huawei is kiadta friss üzleti beszámolóját, melynek tartalma inkább az Apple (siker)jelentéséhez áll közelebb.

A kínai vállalat fogyasztói üzletága nem negyedévről, hanem az idei első félévről adott ki jelentés, amely szerint a bevételeiket 30 százalékkal sikerült növelni, ez jüanban 175,9, dollárban 28,3 milliárdnyi pénzt jelent. A hálózati eszközökben is erősen érdekelt vállalatnál tehát az okostelefonos szegmens is jelentősen erősödött.

A Huawei az év első hat hónapjában 48,2 millió okostelefont adott el, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest darabszámban 39 százalékos, bevétel tekintetében pedig 87 százalékos növekedést jelent. A két érték közti különbségből jól látszik, hogy nem csak több telefont adtak el, hanem azon belül is sikerült a közép- és felső kategóriában erősíteni. Az eredményről beszámoló Richard Yu külön kiemelte a prémium kategóriában indított, konkurenseknél olcsóbb Huawei P8 sikerét.

A második legnagyobb és legérdekesebb kínai telefongyártó, a Xiaomi az év első felében “csak” 37,4 millió telefont tudott értékesíteni. Ez bár több, mint amennyi Sony és Nokia/Microsoft okostelefont összesen elkelt, a vállalat korábban kitűzött céljaihoz képest lassabb növekedést mutat, így a Xiaomi 100 millió darabról 80 millió darabra csökkentette az idei eladási tervét.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.