2015. június. 19. 13:17 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 20. 10:44 Tech

Árammal hajtott utasszállító repülő? A kínaiak ezt is megcsinálták

Légi alkalmassági bizonyítványt kapott a világ első, kínai gyártású elektromos árammal hajtott utasszállító repülőgépe.

Az RX1E nevű repülőgép szárnyfesztávolsága 14,5 méter, míg maximális terhelhetősége 230 kilogramm. Háromezer méteres repülési magasságra hitelesítették. Elektromos árammal történő feltöltéséhez legfeljebb két órára van szükség, repülési ideje 45-60 perc. Maximális sebessége 160 kilométer óránként.

A repülőgépet a senjangi repülő egyetem és a lianoningi légi akadémia közösen fejlesztette ki az északkeleti Liaoning tartományban. Első két példányát csütörtökön adták át annak a helyi vállalatnak, amely a pilótaképzéssel fog foglalkozni.

A gép pilóták gyakorlatoztatása mellett turisztikai célokra, meteorológiai megfigyelésekre és katasztrófamentési célokra is használható. Ára egymillió jüan (44,5 millió forint) körül van, gyártói eddig 28 darabra kaptak megrendelést.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.