A mai csúcsmodellekkel, azaz a hasonló készülékekkel mérték össze az iPhone 6-okat egy akkumulátortesztben.
Nagyobb kijelzővel, új processzorral és még egy sor újdonsággal érkeztek az iPhone 6-ok, és azonnal rekordot döntöttek az előrendeléseket és a korai vásárlásokat illetően. Azonban azoknak, akik a kisebbik iPhone 6 mellett döntöttek, számítaniuk kell arra, hogy viszonylag gyakran kell majd tölteni készüléküket.
A PhoneArena csúcskészülékeket összehasonlító akkumulátortesztjében azt vizsgálta, meddig bírják a telefonok, ha igen intenzíven használják őket, tulajdonképpen le sem teszik, ami azért egy kicsit sarkított eredményeket hozott, és azért a valós használat során ezeknél nagyobb értékekkel kalkulálhatunk. (Az akku-teszt érdekessége egyébként, hogy az Add phone gombra kattintva akár a saját telefonunkat is elhelyezhetjük a többi között.)
Az iPhone 6 sajnos a sereghajtók közé került akkujával, amely „átlagos” minősítést kapott 5 óra 22 perces hálózatfüggetlen működési idejére, és ez bizony elmarad a vetélytársak eredményétől (Moto X: 5 óra 45 perc, Galaxy Note 3: 6 óra 8 perc, HTC One (M8): 7 óra 12 perc, Samsung Galaxy S5: 7 óra 38 perc).
Az iPhone 6 Plus esetében már jobb a helyzet (sokat számít, hogy a korábbiaknál nagyobb akkumulátort kapott), de még a 6 óra 32 perces akku-idő (ami „jó” minősítést érdemelt) is elmarad a már említett Galaxy S5-étől, a Huawei Ascend Mate 7-től (9 óra 3 perc – kiváló), nem is beszélve egy új fenegyerekről, a Sony Xperia Z3-ról (9 óra 29 perc).