Tech hvg.hu 2014. május. 11. 10:00

Festené a lakást? Előbb próbálja ki, milyen lenne

Vajon hogyan nézne ki a nappalink, ha sárgák lennének a falai? Esetleg kísérletezzünk az egyik oldalon fekete színnel? Az alábbi alkalmazás megmutatja, hogyan is fog kinézni a végeredmény.

Nem kis dolog, ha a lakás kifestésére, átszínezésére szánjuk el magunkat, és gyakran a végeredmény sem olyan, mint amilyennek elképzeltük. A csalódást előzhetjük meg egy ügyes virtuális festőhengerrel, az egyelőre még csak iPadre létező TapPainter nevű alkalmazással.

Mindenekelőtt egy fotót kell készíteni a szóban forgó szobáról a táblagéppel, majd rá kell helyezni az app virtuális festőhengerét a képre. Ezután jöhet a szín meghatározása, amelyet akár egy előre megadott színskáláról, akár a képen lévő valamelyik színből mintát véve választhatunk ki, de akár több színből is kikeverhetjük azt, amivel végül elégedettek leszünk.

Ezután meg kell érinteni a virtuális hengert, és hamarosan már új színekben pompázik a szoba. Arra is van lehetőség, hogy többféle színt is alkalmazzunk, ekkor a képen ki kell jelölnünk a falak határait.

A TapPainter fejlesztői a Kickstarteren is elindítottak egy projektet, amelynek keretében iPhone-os és androidos alkalmazást fejlesztenének, valamint egy funkciókban jóval gazdagabb Pro verziót.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.