Tech hvg.hu 2014. április. 18. 12:21

34 magyar ötlet is indul a 46 millió forintos versenyen

Négy kontinens csapatai szállnak versenybe a nemzetközi ötletversenyen, a legtöbben Németországból, Macedóniából és Magyarországról pályáztak.

Április 15-ig 46 ország 326 csapata pályázott ötletekkel hat kategóriában, ebből 34-et magyarok nyújtottak be. A legtöbb pályázat Németországból, Macedóniából, Magyarországról és Romániából érkezett. Minden negyedik ötletet Európán kívüli csapat nyújtott be, például Kanadából, Indonéziából, Hong Kong-ból és Dél-Afrikából. A 2014-es verseny fókuszába a “Felhő-alapú szolgáltatások” és a „Média és kommunikáció a jövőben” témakörök kerültek, az összes beérkezett pályamű 60 százalékát ebben a kategóriában nevezték.

Az elődöntők során 12 csapat juthat be a Champions Pitch eseményre, majd a 12 döntős közül egy szakértőkből álló zsűri választja ki a nyertest a krakkói Champions Pitch rendezvényen. A Krakkóba utazó döntősöket a partner országok fővárosaiban rendezett elődöntők során választják ki, Magyarországon május 28-án kerül sor a megmérettetésre a Kitchen Budapest laborjában.

A döntősök felkészítésének céljából, a csapatok négynapos startup oktatási programon vesznek részt, ahol szakértőktől kapnak tanácsokat és betekintést nyernek a Deutsche Telekom kutatási projektjeibe. A verseny fődíja többek között potenciális befektetés akár 150 ezer euró (46 millió forint) összegig, részvételi lehetőség a DT nemzetközi startup akszelerációs programjaiban, hardver és szoftver csomagok, továbbá közvetlen konzultációs lehetőség a Deutsche Telekom Csoport döntéshozóival.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.